horoszkóp, ezotéria és asztrológia


asztrologia.pngAsztrológia 2014 / 2015 - Azon az emberek közül, akik nem konkrétan ezzel foglalkoznak, kevesen tudják, hogy az Asztrológia pontosan egyidős az emberiséggel, hisz ha belegondolunk, már az ősember is felfedezte valamilyen szinten azt a tényt, hogy a Hold keringése hatással van például a dagály és az apály váltakozásával. Ahogy az emberiség fejlődött, úgy tágultak az ismeretek lehetőségei, sokkal messzebbre ellátott az ember, megismerte a Holdon kívüli égitesteket, így lassan a bolygók hatásait is megismertük és ebből számos dologra lehetett már régen is következtetni. Az Asztrológia 2014 / 2015 évben is lényegileg ugyan azt jelenti, mint eddig és most, a születési idő alapján bizonyos életminőségre, egészségi körülményekre lehet következtetni, ez alapján készülnek továbbra is a személyre szabott horoszkópok és aki hisz benne, a bolygók állása szerint készülhet fel bizonyos eseményekre, élethelyzetekre.

Az évezredek, évszázadok alatt természetesen az Asztrológia mint tudomány folyamatos fejlődésen ment és megy most is keresztül, egyre bonyolultabb, egyre kiterjedtebb. Ez érthető, mivel az ember fejlődése magával vonta a tudás magasabb szintjén űzött kutatásokat, a bolygók megismerése kiszélesítette a lehetőségeket, az ismereteket, a tapasztalatok megszerzését és mindezek tudományos  megmagyarázását. A hozzáértők persze mai napig igyekeznek az ezoterikus tudományokat egyszerűbbé, érthetőbbé tenni, ennek első megnyilvánulása volt többek között a számmisztika, mely szorosan kapcsolódik az Asztrológia 2014 2015-es megjelenési formáihoz is.

A bolygók olyannyira hatással vannak életünkre és jellemünk,közérzetünk, érzéseink változására, alakulására, hogy tulajdonképen ez szolgál az ezotéria, így az Asztrológia 2014 2015 alapjául is. Mi hozzá nemértők is gyakran észrevesszük és megtapasztaljuk, hogy más más időpontban született emberek egy egy időjárási jelenségre mennyire másképp reagálnak méghozzá rendszeresen. A bolygók állása is különbözővé tesz bennünket, léteznek ugyan olyan élettani, időjárási események, hatások, melyre egy csoport minden egyes tagja másképp reagál. Van akit feldob és végtelenül jókedvűvé tesz a szikrázó napsütés, van aki menekül előle és kifejezetten depresszióz lesz. Mindez attól függ, hogy melyik évben, a hónap melyik napjában és órájában, a világ melyik táján születik az adott ember, épp akkor milyen bolygóállás volt, stb. A tudósok éles különbséget tesznek a nyugati és a kínai Asztrológia között, ez azért van, mert a nyugati Asztrológia minden bolygó hatására épül, a kínai pedig nagy százalékban a Jupiter hatásaira alapoz.

Az Asztrológia 2014 2015 során is a horoszkópjaink alapját jelenti majd, elsősorban azért, mert nem változik a fent leírt tény, miszerint pontos jellemzőinket a születés pillanatának bolygóállása határolja körül leginkább. Fontos része ennek a tudománynak, hogy felismerték, az egy helyen, egy időben született emberek jelleme is lehet egészen eltérő, vonatkozik ez az ikrekre is,akik pedig ugyan abban a családban, azonos környezetben nőnek fel, ez a személyes szinttel magyarázható. A személyes jegyek azonban nem a születés pillanatában és nem is a kisgyermek korban hatnak az egyénre, hanem akkor, amikor már saját, egyéni döntéseikkel maguk is nagyban befolyásolják sorsukat. Két testvér egy adott helyzetben dönthet teljesen másképp, mert amikor már fejlett egyéniséggel rendelkeznek, műveltségük, döntési képességük nagy mértékben eltérő lehet. Ez is bizonyítja, hogy az Asztrológia 2014 2015-ben is hasznos tanácsokkal láthat el bennünket, segíthet bizonyos elhatározások meghozatalában, akár fel is készíthet bennünket arra, hogy nem várt események során igyekezzünk mérlegelni, megfontoltan dönteni.

Akit érdekel az Asztrológia, mint tudomány, vagy csak annyira, amennyire a mindennapi életét megkönnyítheti vele, az látni fogja, hogy elsősorban önismereti „tanulmányaihoz” kaphat nagy segítséget. A négy ősi elem megismerése sok mindenre magyarázatot adhat. Horoszkópjaink is főként ebből merítkeznek, ha valaki ebben a témában otthonosan mozog, az tudja, hogy alapként szerepel minden leírásban, melyik az adott ember eleme. Az őselemek ugyanis mind jelen vannak az élet minden területén, egymás nélkül nem léteznek, mind hatással vannak ránk emberekre, csak nem egyformán, ezért jellegükben más-más hatást váltanak ki, A Tűz, a Víz, a Levegő és a Föld elemek nélkül az ember sem élhet, ahogy az elemek sem létezhetnek egymás nélkül, ez az alapja az állandó körforgásnak és az Asztrológiának egyaránt. Innen származik a régi mondás is, amikor azt mondják valakire, hogy nincs elemében, akkor ezzel arra utalunk, hogy nincs a legjobb formájában, teljesítőképessége elmarad a maximumtól. Ezért jutunk jelentős tudás birtokába az Asztrológia 2014 2015-es megismerése során is, hisz nagy előrelépést jelenthet önismeretünk fejlesztésében, hogyha tisztában vagyunk, az egyes elemek milyen hatással lesznek ránk.

MaxInfo 2014 -- Kapcsolat: admin [kukac] maxinfo [pont] hu