horoszkóp, ezotéria és asztrológia

Horoszkóp és ezotéria

 

A csillagjóslás eredetileg egy intenzív filozófiai, pszichológiai és terápiás rendszer volt, amely részletes információkat adott arról, hogy honnan is jöttünk, milyen fajta emberek vagyunk, és hogyan kell saját személyes hasznunkra fordítani azokat a különféle erősségeket és képességeket, melyek bennünk rejlenek. A New Age rajongók az asztrológiát több fő célra használják: saját magunk és mások pszichológiai megértésére, a kapcsolatok belső dinamikájának a meglátására, események megtervezésére és a jövő kifürkészésére.

Emberek milliói olvassák a napi horoszkópjukat, de soha nem próbálják meg elsajátítani az asztrológia alapjait. Szinte mindenki, aki elmúlt már 13 éves tudja, hogy mi az állatövi jegye, de nem sok mindenki érez vágyat arra, hogy ezen a vonalon elmélyüljön és megtanulja a jegy jellemzőit. Sokaknak egyszerűen nincs idejük arra,

hogy egy új szókincset sajátítsanak el, vagy, hogy összetett fogalmak megértésével küzdjenek meg. Nem arról van szó, hogy nem élvezik az asztrológia témáját, hanem hogy számos asztrológia tanár túlbonyolítja e tárgyat az új hallgatók számára. A célja ennek a cikksorozatnak az, hogy az asztrológiát hozzáférhetővé és tanulhatóvá tegye mindenki számára.

 

 

Az asztrológia egy bonyolult és egyben egy nagyon érdekes tárgy. Ha Ön teljesen kezdő, aki az asztrológia megértését keresi, akkor ez itt Ön számára a tökéletes hely arra, hogy belevágjon.

Ezen a honlapon egyértelműen és átfogóan átvesszük az alapokat, és előrefelé vezetjük Önt egy elmélyültebb tudáshoz. Megnyithatjuk ezt az oldalt az asztrológia bárminemű előzetes ismerete nélkül, és pusztán egy kis összpontosítás segítségével, megtanulhatunk mindent, ami ahhoz kell, hogy hozzáláthassunk kibogozni akár a legbonyolultabb horoszkópokat is.

A haladóbb a érdeklődők is meríthetnek ebből a részből, ahol horoszkópokat egy pontosan rendszerezett módon vázoljuk fel, melyet a saját horoszkóp gyűjteményére is alkalmazhat. Miután megtanulta ezt a technikát, nem akad majd olyan nehéz horoszkóp, amelyet ne tudna megfejteni.

Sokan tanulmányozzák az asztrológiát úgy, mint az emberi viszonyulás egy jobb megértési módját. Itt olyan világos magyarázatokat és technikákat írunk le, melyek segítségével a kapcsolat asztrológia mesterévé válhat.

Mindenki szeretné tudni, mit hoz a jövő, és ezen az oldalon megkapja a szükséges eszközöket, ahhoz hogy meg tudjon nézni egy horoszkópot, és fel tudja tárni a lehetséges eseményeket. Vannak ezen túl meglátások azzal kapcsolatosan, hogy hogyan kell az asztrológia segítségével eseményeket előre tervezni.

Az asztrológia az élet leckéiről és lehetőségeink kibontakoztatásáról szól, és ezen az oldalon olyan könnyen érthető technikákat ajánlunk Önnek, amelyek segítenek elsajátítani az asztrológia ősi és hasznos tudományát. Ez a kis útmutató remélhetőleg, visszahoz egy kicsit ebből az elveszett tudásból és megmutatja, hogyan lehet arra használni, hogy az életében jobb döntéseket hozzon akár már a mai napon!

Jó szerencsét!


vizonto horoszkopA horoszkópban valaki vagy hisz, vagy nem, de az biztos, hogy ez ma már egy komoly fokra fejlesztett tudományága az ezotériának. A horoszkóp készítőknek nagyon alapos ismeretekkel kell rendelkezni a naprendszer bolygóira vonatkozóan és főként a bolygók együttállásáról kell nagy ismeretanyaggal rendelkezniük ahhoz, hogy egy megbízható előrejelzést és útmutatást nyújthassanak. Az ember ennek alapján jó esélyekkel nézhet a jövőbe, mert az ismeretek birtokában kellően fel tud készülni a várható eseményekre akár pénzügyeit, akár egészségét illetően. Nagyon érdekes azt megfigyelni, hogy amikor két ember ugyan abban a csillagjegyben született és csak pár órányi eltérés van világrajövetelük között, a bolygók pillanatonként történő helyzetváltozása mekkora különbséget okozhat jellemükben, életútjukban, kapcsolataikban, természetesen úgy, hogy az alapvető vonásaik azért nagyon hasonlóak.

2015. évi horoszkóp Ikrek csillagjegyűek számára: Hogyan befolyásol téged a Jupiter átmenete 2015-ben.

ikrek horoszkopA Jupiter a 2015. évet az Oroszlán jegyében fogja kezdeni az Ikrek Harmadik Házában. (A kommunikáció, gondolkodásmód, elme és gondolkodás, az összes olvasáshoz és íráshoz kapcsolódó dolog, oktatás, a kommunikáió összes formája – levél, telefonhívás, SMS, email - az ötletek és gondolaidat, a testvéreid, rokonaid, szomszédaid és rövid távolságú utazások Háza).

2015. első hét hónapjában a szerencse az elméddel,a birtokolt tudásoddal,a gondolkodásmódodal,az ötletekkel és gondolkodással lesz kapcsolatban.
A viselkedésed a világ felé még nagylelkübbé fog válni,sokkal megértőbb és toleránsabb leszel az emberek és az emberek közti különbségek felé.Kevésbé fognak rád hatni az előitéletek, mindent csakis a saját tapasztalataid alapján akarsz intézni.
Ez az időszak gondolatilag és értelmiségileg termékeny időszak lesz, pozitívan fogsz gondolkodni és olyan lehetőséggel fogsz találkozni, ahol új dolgokat tudsz tanulni. Megvan annak a lehetősége, hogy új emberekkel találkozz és új barátokat szerezz. Nagyobb lelkesedéssel és pozitívan fogod kifejezni az ötleteidet, és az emberek jól fogják fogadni ezeket a környezetedben.


Egy információ töredéket találni fogsz,valamit, amit ismersz,elvihet olyan messzire amiről azt gondolad, hogy lehetetlen.A Jupiter Harmadik Házon valóátmenete közben tudatosulhat benned, hogy szerencsésebb vagyamikor többet mozogsz,amikor dinamikusabb vagy és többet utazol.

Ez egy jó időszak lehet egy új autó vagy más jármű vásárlására, vezetni tanulni, vagy a jogosítvány megszerzésére. Vehetnél egy új mobiltelefont, faxot, modemet, nyomtatót. Jó hír érkezhet postai úton, interneten, faxon, e-mailben vagy telefonon. Ha tanuló vagy, sokkal könnyebben fogod elsajátítani a tudást, pozitív energiát sugározni az iskola felé, sikeres leszel az iskolában, ha valamit le kell írnod, ha valamilyen feladatot el kell végezned – ez egy jó időszak lesz ebből a szempontból is.

A kapcsolatod a testvéreiddel, rokonokkal és a szomszédokkal jelentősen megváltozhat, és ilyen vagy olyan úton módon szerencsét hozhat neked. Utazással kapcsolatban lehetséges, hogy sokkal több lehetőseg fog adódni mint máskor, az utazások élvezetesek lesznek, semmi probléma nem lesz, és akár szerencsét is hozhatnak. A kereskedelem is kedvező lesz, hogy írj szerződéseket és üzleti tárgyalásokat, főként ha értékesítésben és kereskedelemben dolgozol. A munkádat és a karrieredet illetően hasznot húzhatsz a kommunikációs iparból ha a munkád kapcsolódik utazáshoz, íráshoz és információcseréhez.

Egész idő alatt bíznod kell magadban és az intellektuális képességeidben, de vigyáznod kell, hogy ne válj túlzottan arrogánssá szellemileg. Lezárásképpen: írj, olvass, halgass, beszélj, gesztikulálj, légy mozgékony, lépj kapcsolatba emberekkel, de figyelj a telefonszámládra!

 

2015. évi horoszkóp Ikrek csillagjegyűek számára: Hogyan befolyásol téged a Szaturnusz átmenete 2015-ben.

 

A 2015-ös év a Szaturnusszal kezdődik a Hatodik Házban (ez a Ház kapcsolódik a napi rutinhoz, álláshoz, egészséghez, kisebb egészségügyi problémákhoz, higéniához, táplálkozáshoz, munkához, alkalmazottakhoz, munkakörülményhez és a közösségért tett szolgálatokhoz).

A Szaturnusz folyamatosan tesztek elé fog állítani munkahelyeden, a munkatársaiddal és a beosztottaiddal és az egészségeddel kapcsolatban. Az elmúlt két évben úgy érezted, hogy egy olyan periódusába léptél az életednek, amikor nagyon keményen kellett dolgoznod, meg is küzdöttél, hogy legyőzd az akadályokat, amelyek úgy tűntek, hogy folyamatosan keletkeztek előtted. A 2015-ös évben azt érezheted, hogy korlátozva, gátolva vagy mindenben, ami a munkáddal, a munkatársaiddal való viszonnyal kapcsolatos (vagy beosztottaiddal, abban az esetben ha felettes vagy).

Minden átmenetnek megvan a pozitív oldala, és a Szaturnuszon keresztül a szolgáltatásod Háza komolyabbá és felelősségteljesebbé tehet a munkád és napi rutinod tekintetében. Valószínűleg észrevetted, hogy sokkal realisztikusabbá váltál a munkahelyedet illetően, és hogy mindent elkezdtél sokkal komolyabban venni és lépésről lépésre felépíteni. 2015. szeptemberéig továbbra is figyelned kell a szabályokra, a dolgok helyes elérésében, nem számít, hogy milyen nehéz lehet ez számodra. Találnod kell egy utat, hogy jobban dolgozz, megtalálni, hogy hogyan segíthetsz másokon, és hogy hogyan tudnád az energiádat belefektetni a munkába, amit végzel.

Az egészséged szempontjából a Szaturnusz átmenete a Hatodik Házadon keresztül nem fog feltétlenül egészségügyi problémákat hozni, de óva inthetnek, hogy több figyelmet szentelj a saját testednek és vigyázz az egészségtelen szokásaiddal kapcsolatban, amelyeknek hatása lehet az egészségedre.

2015. szeptember 17-én a Szaturnusz az Ikrek jegyének Hetedik Házában fog megtelepedni (ez a Ház a párkapcsolatokhoz, üzleti kapcsolatokhoz, konfliktusokhoz, együttműködésekhez, ügyekhez, fejlődésekhez, szerződésekhez és az ellenségeinkhez kötődik).

 

A Szaturnusz belépése a Nyilas csillagjegyként a Hetedik Házadba elindít egy olyan két és fél évig tartó időszakot, amely a kapcsolataid alapját fogja tesztelni, és bátor leszel, hogy megfontold kapcsolataid valóságalapját. Ez egy nagyon fontos átmenet a számodra, hiszen 2006. óta nem volt más jelentősebb bolygómozgás, amely befolyásolta volna a kapcsolataidat.

Ez el fog indítani egy fázist, ajánlott, hogy rendbe rakd, határokat szabj a kapcsolataidban, megértsd az igaz értelmét egy köteléknek, mire van szükséged egy társtól, ha tudod, hogyan kell társként viselkedni, ha te is az azonos irányba haladsz, vagy jobb lenne-e befejezni.

Lehet, hogy meg kell tanulnod néhány leckét, amelyet fájdalmasnak érezhetsz. Tisztább lesz számodra, hogy mit is jelent egy kapcsolat. Azt jelenti, hogy legyél megbízható a partnerednek, hogy mik a te és a párod vágyai. Adódik majd lehetőség, hogy ismeretlen dolgokat tudj meg magadról, visszatükrözve azokról, akikkel kapcsolatban állsz. Esetleg olyan helyzetbe kerülsz, amikor meg kell tanulnod nem hibáztatni másokat vagy dolgokat, hanem magadat, amelyek nem működnek a kapcsolatodban. Magadra vállalni a felelősséget a helyzetedben, felnőttként viselkedni, megérteni, hogy a viselkedésed hogyan hat kapcsolatodra a szeretteddel.

 

2015. évi horoszkóp Ikrek csillagjegyűek számára: Hogyan befolyásol téged a Uránusz átmenete 2015-ben

 

Az Uránusz a teljes 2015-ös évben a Kos csillagjegyében lesz jelen, az Ikrek Tizenegyedik Házában ( védelmezők, barátok, támogatók, népszerűség, csoportok és társadalom tagjai, és jövőbeli tervek Háza).

Az Uránusz az asztrológiai Házban lesz, melyet ez a bolygó irányít, tehát az Uránusz olyan, mint saját országának királya, ez az oka, hogy erősebb, mint bárhol máshol. Felbátorít téged, hogy szocializálódj, csatlakozz csapatokhoz, klubokhoz, csoportokhoz, de segít kiválasztani a barátaidat, szembeszegülni a barátokkal, akik nem tisztelik szabadságodat, harcolni azok ellen, akik korlátoznak téged, gátolnak, vagy nem értik meg az újító és eredeti ötleteidet amelyekkel most rendelkezel.

Az Uránusz nem csak azt akarja, hogy barátkozz emberekkel és csatlakozz csoportokhoz, hanem főként azt, hogy őszinte és hiteles legyél magaddal, add önmagad, egy legyél egyéni személy a nagy sokaságban. Bármely csoport vagy szervezet, amelynek tagja vagy, engedélyeznie kellene elsősorban azt, hogy önmagad legyél.

A barátaid fejlődhetnek egy számodra felvilágosodás forrássává. Feltételezhető, hogy néhány barátod új lehetőséget mutat neked, vagy hirtelen találkozol egy személlyel, aki támogathat és védelmezhet téged.

Másik eshetőség lehet, hogy szembekerülsz különc, nem mindennapi személyekkel, akik fejlődőképes ötletekkel rendelkeznek, személyekkel, akik segítenek leküzdeni az előítéleteket és meg is változtathatják az életedet. Társasági köröd nem hagyományos úton fog bővülni, elősegít, hogy újragondold, mit is jelent a barátság. Úgyszintén az elvárásaid, reményeid és vágyakozásaid hirtelen megváltozhatnak, vagy rá fogsz jönni, hogy mennyire korlátozottak voltak eddig a pillanatig.

 

2015. évi horoszkóp Ikrek csillagjegyűek számára: Hogyan befolyásol téged a Neptunusz átmenete 2015-ben

 

A Neptunusz egész évben a Halak csillagjegyében lesz jelen, az Ikrek Tizedik Házában (a karrier, siker, vezető és társadalmi hírnév Háza).

2015-ben rengeteg figyelmet fogsz szentelni a karrierednek, de nem leszel teljesen tisztában az iránnyal, amit követned kell, és hogy melyik hivatás illik hozzád a legjobban.

Sajnos a Neptunusz a Tizedik Házadban elérheti, hogy még zavartabb legyél hivatásodban. Nem olyannak fogod látni a dolgokat amilyenek valójában, hanem olyannak, amilyennek te szeretnéd őket. Jobban fogod értékelni az álmaidat és képzeletedet, mint azt ami valós és lehetséges.

Figyelembe kell venni a tényt, hogy a Neptunusz a megtévesztéshez is kapcsolódik, ezért vigyáznod kell, hogy álmaiddal a realitás talaján maradj, tehát vedd le a rózsaszín szemüveget, nem lesz több megtévesztés, kellemetlenség vagy veszteség a főnököd vagy a karriered és a társadalmi sikered aggodalmai által .

 

2015. évi horoszkóp Ikrek csillagjegyűek számára: Hogyan befolyásol téged a Pluto átmenete 2015-ben

 

A Pluto egész évben a Bak csillagjegyében lesz jelen, az Ikrek Nyolcadik Házában (közös erőforrások, öröklődések, szexualitás és átalakulás Háza).

A Pluto a következő néhány évet a Nyolcadik Házban fogja tölteni, lehetőségeket nyújtva, hogy kifejezd szexualitásodat és személyes hatalmadat. A Nyolcadik Ház a természetes háza a Plutonak, szóval az elkövetkező néhány évben a "professzionizmus és sértetlenség" jegyében a birtokodban lesz a "pénz és közös erőforrások" bolygója. A Pluto ösztönözni fog, hogy vedd komolyan a kötelezettségeidet. Ez a ciklus erőt, pénzt, örökséget adhat neked (a Pluto támogat téged a hatalom elérésében, abban az esetben, ha azt másoknak adod).

Azonban, előfordulhat, hogy nem számíthatsz senki más pénzére, sem anyagi segítségre másoktól, ezért találnod kell egy utat, hogy pénzt szerezz másokra való hagyatkozás nélkül.

Ha be fogsz fektetni valamibe, - legyen az pénzügyi vagy érzelmi befektetés - szilárd bizalomra épülő alapokra lesz szükséged. Ezen kívül, a közös erőforrások a hatalomért való küzdelmek forrássává válhatnak. A Plutonak köze van a hatalomhoz való vágyhoz, és lehet, hogy nem fogsz finoman reagálni rá, ha olyan szituációba kerülsz, amikor valakinek anyagilag vagy érzelmileg a markában vagy.

Felerősödhet az érdeklődésed az élet rejtélyei iránt, vonzhat és lenyűgözhet a varázslat, az okkultizmus, a halál és a halál utáni élet.

A Pluto által hajlamos lehetsz a manipulálásra; hogy hogyan próbáld használni a bájod, meggyőző készséged és személyes hatalmadat, hogy mások munkáját a saját hasznodra fordítsd.

Ezen kívül, ez a ház utal a szexre, szóval ez az átmenet nagyobb intenzitást hozhat a szexuális kapcsolatodba. Jobban tisztában leszel azzal, hogy mi tartozik igazából egy intim kapcsolatba. Ha szerelemről és intimitásról van szó, kérdezd meg magad, hogy mi igazán fontos neked és a társad számára, mert ami a végén számít, az az elhivatottságod sértetlensége. A Pluto fel fogja ajánlani a lehetőséget, hogy elérj egy szenvedélyes kapcsolatot az élettársaddal, egy értékesebb köteléket, de csak akkor, ha megvan benned a bátorság, hogy "belevesd" magad. Például bele szerethetsz valakibe, aki próbára teszi minden eddigi elképzelésedet a szenvedélyről és szexuális kinyilvánításról, valakibe, aki fellendíti az életed számos váratlan módon.

A Nyolcadik Ház szintén a tudatalattihoz fűződik. A Plutoval a fogékonyság az "ásásra" egy kedvező időszak lehet belevetni magad a tudatalattidba és elrendezni bármilyen problémát amit elrejtve találsz ott. Ez az az év, amikor tanácsos kigondolni, mélyen a lelkedbe nézni, mélyen a felszín alatt keresni és megtalálni ami rejtett, megtalálni a sötét éned és legnagyobb félelmeidet.

A Pluto célja, hogy segítsen megtalálni a legszebb ajándékokkal teli kincset, ami gazdagítani fogja életedet - de annak értekében, hogy ezt elérd, el kell fogadni belevetni magad a lelked mélyébe. Fel kell tárnod tudatalattid ösztönzését, hogy felszínre hozd érzelmi és szexuális hajlamaidat, amikkel nem vagy tisztában.

Meglehet, hogy bizonyos feltételek meg fognak jelenni az életedben, amelyek rákényszerítenek, hogy megvizsgáld indíttatásaid, szándékaid és titkos vágyaid. Egy bizonyos ponton ez a vizsgálat segíthet felfedezni a finom módokat, amik segítettek neked mások manipulálásában, hogy megszerezz dolgokat amiket akartál vagy amikre szükséged volt.

Ez egy mélyen felkavaró időszak lehet az életedben, nehéz lehet összeegyeztetni azzal, amit a Pluto mutat neked a saját érzelmi természetedről. Mégis, ha már egyszer lelepleződött, képes leszel dolgozni ezekkel a negatív hajlamokkal, ezáltal át tudod alakítani őket. Nem lesz kellemes számodra, hogy közvetlenül a sötét oldaladra nézz, de ez csak szembesít az igazsággal. Ha szembenézel a valósággal és meghatározod a félelmeidet, képes leszel megszabadulni a "fantomoktól", amelyek kísértenek és fájdalmat okoznak. 

2015. évi horoszkóp Skorpió csillagjegyűek számára: Hogyan befolyásol téged a Jupiter átmenete 2015-ben

 

skorpió horoszkópA Jupiter a 2015-ös évet az Oroszlán csillagjegyében kezdi, a Skorpió Tizedik Házában (ez a Ház jelképezi a karriert, társadalmi helyzetet és a társadalmi sikereket).

A jó hír számodra 2015. első felében, hogy a szerencse és lehetőségek bolygója a Jupiter. Folytatja az átmenetet a karriered, társadalmi helyzeted és nyilvános hírneved területén keresztül. A Jupiter jelenléte a karriered Házában felbátorít téged, hogy megtedd a szükséges erőfeszítést a céljaid elérése érdekében és addig dolgozz, amíg el nem éred azt.

A Jupiter támogatni fog, hogy még ambiciózusabb legyél a karriered felé és kitarts addig amíg el nem jutsz oda, ahova szeretnél. Keményen fogsz dolgozni a sikerért, de ennek meglesz az eredménye, mert hasznot húzhatsz a szerencséből és hírnévből. Motiváltabbnak fogod érezni magad, hogy megmutasd a világnak mit tudsz elérni, és még több bizalommal rendelkezel majd a tulajdonságaidban. Itt az ideje, hogy, megmutasd tehetséged és bebizonyítsd a világnak, hogy mit tudsz tenni és ki is vagy szakmailag.

Lehetőségek adódhatnak a fejlődésre. Biztonságot és stabilitást érhetsz el a karrieredben, a kívánt pozíció elérésében. Egy olyan időszak lesz ez, amikor hosszú ideig tartó szerkezetet készíthetsz a karrierednek, konkrét gyakorlatias lépéseket tehetsz, és bizonyos formát adni tudsz a nagy álmaidnak. Előtted lesz a lehetőség, hogy felhasználj minden tudást és tapasztalatot ami az elmúlt években halmozódott fel, annak érdekében, hogy konkrét sikereket érj el.

Lehetőséged van a fejlődésre, illetve arra, hogy nyilvánosan és szakmailag elismerjenek, híressé válhatsz a munkádért, jelenlegi és múltbeli erőfeszítéseidért. Előléptethetnek vagy támogathatnak egy magasabb szint elérése érdekében.

A közvéleményben kialakult képed és az, hogy hogyan tekint rád a társadalom, jelentős mértékben javulhat. Az idegen emberek vagy külföldi országok jelentős szerepet játszhatnak a karrieredben. Felajánlhatnak neked külföldi munkát, vagy lehet, hogy messzire kell utaznod, de az tény, hogy ilyen vagy olyan úton-módon sokkal több kapcsolatod lesz külföldi országokkal.

Lezárásképpen: jobban nyitva kell tartanod a füled és a szemed, nehogy elszalassz bármilyen lehetőséget is ami 2015. első hét hónapjában adódhat

 

2015. évi horoszkóp Skorpió csillagjegyűek számára: Hogyan befolyásol téged a Szaturnsz átmenete 2015-ben.

 

Az utóbbi két évben úgy érezhetted, hogy beléptél az életed egy olyan szakaszába, ahol felelősséget kell vállalnod azzal kapcsolatban, ami téged illet, felnőni, komolyan vigyázni magadra, és megszilárdítani a személyiséged. Ez azért történt, mert már a Szaturnusz szállította a személyiséged Házát, tanulságot hozva számodra a magaddal való kapcsolatodról.

A Szaturnusz tovább fog befolyásolni téged, hogy magadra összpontosíts és ez nem teljesen kényelmes a csillagjegyednek, mert e jegy jellemzője inkább az, hogy másokkal való kapcsolatot tartja fontosnak, mint az önmagával valót. Mostanra már kénytelen vagy belenézni a tükörbe óvatosan és megvizsgálni magad emberként. Mik az erősségeid, amiket fejleszteni tudsz olyan hatásosan, amennyire ezelőtt sosem, és mik a gyengéid, amiken dolgoznod kell annak érdekében, hogy egy jobb és kifizetendőbb életed legyen.

2015. első kilenc hónapjában a legfontosabb az, hogy önmagad legyél, mert ez a lehetőséged, hogy kiértékeld magad őszintén és valóságosan, nem adódik meg újra mostantól számított 29 évig. Ezért fontos, hogy hasznot húzz életed ezen szakaszából, hogy megismerd magad úgy, ahogy vagy, erősségeiddel és gyengeségeiddel. Remek időszak felépíteni egy szilárd alapot felépíteni személyiségednek, egy olyan alapot, ami hasznos lehet a jövőben és az elkövetkező években.

A fizikai megjelenésed, az imázsod (a ruháid, hajviseleted, testtartásod), a személyiséged, az általános előadásmódod átértékelődik és megkérdőjeleződik. Úgy érezheted, a többiek nem fogadnak el olyannak, amilyen vagy, főleg ha nem veszik észre a csillagjegyed tulajdonságait, kritizálnak téged és bírálják a szigorúságod. De lehet, te magad leszel az akiben meglesz a hajlam durvának lenni magaddal szemben, bizonytalannak érezni magad, nem bízni magadban és az őshonos tulajdonságaidban, személyes frusztrációt érezhetsz, nehezedre eshet jó fényben feltüntetni magad.

Jobb lenne, hogy ha realisztikusabbá válnál magaddal kapcsolatban és ne vállj túlságosan szigorúvá magaaddal szemben, vállald a felelősséged hibáidért és ne felejtsd el, hogy senki sem tökéletes és mindenkinek vannak hibái. Ha nem vagy elégedett azzal, ahogy kinézel, ha nem szereted az életed ahogy most van, ez az átmenet segíthet a helyes döntésekben. Ez az időszak tökéletes lehet fogyókúrás vagy dohányzásról leszoktató programban való részvételre, mert sokkal fegyelmezettebb leszel és több türelmed lesz helyesen cselekedni.

Minden átmenetnek megvan a maga pozitív tényezője, ahogy a Szaturnusz átmenetének a személyiséged Házán keresztül realizmust hozhat, önfegyelmet, és komolyabbá, megbízhatóbbá tehet. A Szaturnusz támogatni fog visszatalálni önmagadhoz és saját magad megújításában. Úgy érezheted, ez nehéz, de ha egy más szemszögből nézed ezt, akkor rájössz, hogy megvan a lehetőséged még tudatosabbá válni magaddal kapcsolatban.

 

2015. évi horoszkóp Skorpió csillagjegyűek számára: Hogyan befolyásol téged az Uránusz átmenete 2015-ben.

 

Az Uránusz a Kos csillagjegyben fog letelepedni, a Skorpió Hatodik Házában (ez a Ház kapcsolatban áll a napi rutinnal, munkahellyel, egészséggel, kisebb egészségügyi problémákkal, higéniával, munkával, alkalmazottakkal, munkahelyi környezettel és a közösségért tett szolgáltatásokkal).

Az Uránusz átmenete kapcsolatban van gyakran hirtelen, váratlan és meglepő változásokkal. Ezért biztos lehetsz benne, hogy az elkövetkező években jelentős változásokat fogsz tapasztaolni a munkahelyeddel, napi rutinoddal, a munkáltató és alkalmazott kapcsolatában, munkatársakkal és az egészségeddel kapcsolatban.

A munkád még ingatagabbá fog válni, sokkal dinamikusabb és aktívabb lesz és az eseményekre való reakcióidő fog számítani. 2015-ben lehetséges, hogy hirtelen, váratlan változásokat, szélsőségesen jövedelmező lehetőségeket fogsz tapasztalni ami meglepő módon fog rád hatni a munkádat és a munkakörnyezetedet illetően.

Az Uránusz ösztökélni fog, hogy megértsd életed ezen területét egy teljesen más szinten. A munkád nem fog "normálisnak" tűnni ezentúl. Lehetséges a munka új, modernebb, kevésbé hagyományos módszerei mutatkoznak meg. Elképzelhető, hogy szükséges még rugalmasabbnak lenned és elhagyni azt a rutint, amit eddig követtél. 2019-ig az Uránusz segí felfedezni a képességeidet amikkel eddig nem voltál tisztában, és felszabadulni a munka előítéleteitől. Ezalatt a folyamat alatt boldogtalannál válhatsz a jelenlegi foglalkozásoddal, főleg ha az rengeteg munkamenetet tartalmaz.

2015-ben nőni fog a valószínűsége, hogy a pillanat hevében bele veted magad valamilyen munkába és kipróbálsz számodra teljesen új dolgokat. Abban az esetben azonban, ha ellenkezni fogsz az Uránusz energiája ellen és elutasítod a szükséges változásokat, megtapasztalhatod az Uránusz energiáját "kívülről", az elbocsátás formájában vagy valamilyen ideiglenes munkaképtelenség, vagy betegség miatt.

Ha elégedetlen vagy a munkáddal, akkor megfogod semmisíteni az energiákat, amik segítenek, hogy kiszabadulj a megszokott munkádból, és hogy kipróbálj valami újat. Nehezebb lesz elviselni az unalmat, a helyzeteket amiktől csapdába esettnek érzed magad és fel akarod majd kavarni a dolgokat, hogy új lehetőségeket teremts. Abban az esetben, ha elnyomó feltételek közt dolgozol, valószínűleg el fogod fogadni a lázadó hozzáállást és te magad is lázadni fogsz.

Lehetséges, hogy valami teljesen mást fogsz kívánni, mint amit eddig csináltál, valamit, ami az igazi énedhez kapcsolódik, de mégis meg fogja lepni és sokkolni az embereket. Ami azt illeti, ez az Uránusz célja: hogy arra sarkalljon, hogy találj egy munkát ami illik az igazi személyiségedhez. Egy nyitott embernek nem kellene egyedül dolgoznia bármilyen emberi kapcsolatok nélkül. Egy innovatív személynek nem szabadna erős bürokráciában dolgoznia.

A lényeg, hogy könnyebben érhetsz el sikereket és jobb teljesítményt, ha figyelembe veszed a tényt, hogy a munkád illik a természetes tehetségedhez. Hasznodra szeretnéd fordítani a munkában való szabadságodat, nem pedig korlátozva lenni és a megszokott dolgokat végezni. Kezelhetetlen is lehet a hajlamod a szabadságra a munkádban és előfordulhat, hogy képtelen leszel tisztelni a korlátozásokat vagy előírásokat, ezért szabadúszóként kell elkezdened dolgozni.

2019-ig kedvező helyzetben leszel a szokatlan munkák területén, amik kapcsolódnak távközléshez, technológiához, számítógépekhez, internethez, tudományhoz, elektronikus eszközökhöz, asztrológiához, légi közlekedéshez és gyakorlatilag minden munkához, ami csapatmunkát követel, közösségi hálózatokhoz, csoportos tevékenységekhez, valamint szakmai szervezetekhez.

Ha munkát keresel, ne feledd, hogy a lehetőségek a semmiből fognak adódni, hirtelen és váratlanul. Akkor fognak jönni, amikor a megérzéseidre hallgatsz, amikor az eredeti ötleteid figyelembe veszed és ha lesz bátorságod kockáztatni. Az is lehet, hogy felmondasz, vagy hirtelen elveszítesz egy munkát, de ezzel együtt váratlanul új állásajánlatot is kaphatsz.

Az egészségedet illetően a semmiből felbukkanhatnak teljesen megmagyarázhatatlan egészségügyi problémák. Mentális stressztől vagy furcsa munkahelyi balesetekből is származhatnak ezek. Ezalatt az átmenet alatt olyan helyzetben lehetsz, hogy számba vedd alternatív gyógykezelések lehetőségét is.

 

2015. évi horoszkóp Skorpió csillagjegyűek számára: Hogyan befolyásol téged a Neptunusz átmenete 2015-ben

 

A Neptunusz a Halak jegyében lesz jelen, a Skorpió Ötödik Házában (a kreativitás, gyermekek, szerelem, örömök és a találgatások Háza).

A következő években a Neptunusz szállítja az Ötödik Házadat és ez rejtélyt, mágiát, együttérzést és idealizmust hoz a szerelmeddel és a gyermekeiddel való kapcsolatokba. A dolgok jó oldalát nézve a következő években a Neptunusz segít neked megérteni mit jelent a feltétel nélküli szeretet. Sokkal romantikusabbá válsz, teli együttérzéssel és megértéssel a szerelmed felé. Azt akarod majd érezni, hogy teljesen eggyé válsz a szeretteddel, és meglesz benned a hajlam az idealizálásra, tökéletesnek fogod látni őt.

Azonban mint az összes bolygó, a Neptunusznak is van sötét oldala. A Neptunusz hozhat számodra sebezhetőséget, becstelenséget, titkokat, hiszékenységet, függőséget és "ködöt" a kapcsolatodba a szeretteddel. A problémák fő oka lehet, hogy nem használod az ítélőképességed a szerelmeddel kapcsolatban.

Jobban értékelheted az álmaidat és képzeletedet, valótlan gondolataid lehetnek kapcsolatokról, megfontolod mások tulajdonságait, olyanokat, amelyeket valójában nem birtokolnak. Felveszed a rózsaszín szemüveget és elfordítod tekinteted a valóságról, nem olyannak látod a partnered amilyen valójában, eltolni magadtól a szerettedet és szerelembe esni valaki képével, mint inkább egy valós személlyel.

Nem leszel képes tisztán látni a dolgokat, ez olyan lesz, mintha homályos lenne a látásod, és nem fogod tudni megkülönböztetni mi történik valójában. Innen pedig a csalás és csalódás csak egy lépésre van. Valószínűleg elkezdesz még több áldozatot hozni a személyért, akit szeretsz, de a probléma az lehet, hogy túl sokat adsz, viszont nem fogadsz annyit. Ez egy szenvedéssel, titkokkal, rejtélyekkel teli szerelmi történet lehet.

Nehézségek adódhatnak a saját érdekeid meghatározásában és megvédésében, a személyiséged elvesztésére irányuló hajlam és a szeretteddel való egészséges határok felállításának sikertelensége miatt. Szerelembe eshetsz idealista személyekkel, akik nagy képzelőerővel rendelkeznek, álmodozók, toleránsak, spirituálisak, együtt érzőek, de megvan az az eshetőség is, hogy rossz emberbe esel bele, aki elérhetetlen és megtévesztő.

A gyermekeiddel való kapcsolatot illetően a Neptunusz elérheti, hogy szeresd a gyermekeidet feltételek nélkül; hogy idealizálod őket és szemet hunysz a hibáik felett. Negatív oldalról nézve, a Neptunusz hajlamossá tehet, hogy ne úgy lásd őket amilyenek valójában, hanem inkább amilyennek látni akarod őket, idealizálni őket, és csalódott leszel, amikor nem lesznek sikeresek az álmaik elérésében. Néhány Skorpiónak adódhatnak problémák a gyermekeikkel, az egészségük aggódás tárgya lehet, néhányuk meg akarja menteni a gyereküket az alkohol és droghasználattól, meg akarják akadályozni, hogy elvesszenek e rendezetlen és kaotikus életben.

A szerencsejátékot és a kockázat vállalást illetően ez egy eléggé rizikós időszak lesz pénzügyi spekulációkat, befektetést vagy szerencsejátékot illetően. Vigyáznod kell, hogy ne kockáztass többet, mint amennyit anyagilag megengedhetsz.

 

2015. évi horoszkóp Skorpió csillagjegyűek számára: Hogyan befolyásol téged a Neptunusz átmenete 2015-ben

 

A Pluto az egész 2015-ös évben a Kos csillagjegyében lesz jelen a Skorpió Harmadik Házában (ez a Ház kapcsolatban van a kommunikációval, mentalitással, elmével és gondolkodással, az összes dologgal, ami az írással és olvasással kapcsolatos, tanulmányokkal, oktatással, a kommunikáció minden formájával - levél, telefonhívás, SMS, email - ötletekkel és gondolatokkal, a testvéreiddel, rokonaiddal, szomszédaiddal és rövid távú utazásokkal.

Már jó pár éve mostanáig az irányító bolygód, a Pluto közvetlenül befolyásolni fogja a kommunikáció, oktatás, utazások és testvérek szektorát. A Pluto jelenléte ezen a területen általában azt szimbolizálja, hogy rá leszel kényszerítve, hogy átformáld a kommunikációdat az emberekkel, azt, hogy hogyan gondolkodsz és kapcsolódsz az emberekhez a szomszédságodból, és megváltoztasd gondolkodásmódodat.

A Pluto gondoskodik számodra egy nem szokványos mélységről egy nyomozó leleményességével és elfogod érni, hogy a felületi gondolkodás mögé kerülj minden megszokottal kapcsolatban. Az elkövetkező években egyenlővé teszed a tudást a hatalommal.

A jó oldalát nézve a Pluto segíteni fog elérned egy intellektuális hatalmat, ami hatalmas mennyiségű és áthatoló elmével ruház fel, látva a dolgok mélységét. Nagy hatással leszel a körületted lévő emberekre, és a szavaidnak érzelmi súlya lesz. Élvezni fogod a komoly beszélgetéseket, megpróbálsz a probléma mélyére ásni, megoldani rejtélyeket, felfedezni titkot és sérüléseket mások elméjében.

Azonban, mint minden átmenetnek, a Pluto átmenetének a kommunikáció Házán keresztül megvan a negatív oldala. Lehetséges, hogy hajlamos leszel néhány nem kívánatos viselkedésre. Először is vigyáznod kell a hajlammal, hogy játssz mások elméjével, irányítsd őket mentálisan és manipuláld. Olyan hangulatban lehetsz, hogy szavakkal és információkkal irányíts másokat.

Lehetőség van verbálisan szélsőségesen agresszívvá válni, a kinyilvánítás hatalmát használva irányítani, intellektuális szembesítésen keresztül és szavakkal támadni. Tapasztalsz nehézségeket a kommunikációban és erősen rejtőzködővé és titkolózóvá válhatsz a gondolataiddal kapcsolatban, de ezen felül másokéra nagyon gyanakodóvá.

Ami az oktatásodat illeti, lehetnek olyan események, amelyek veszélyesnek bizonyulhatnak. Például úgy érezheted, tanárod vagy kollégád üldöz téged, vagy akár válságon mehetsz keresztül az iskolában, ami mélyen befolyásol téged.

Ezenkívül a kapcsolatod a testvéreiddel nagyban befolyásolva lesz emiatt az átmenet miatt. Lehetséges, hogy van egy testvéred, aki verbálisan bántalmaz téged, irányítani és uralkodni akar feletted. Vagy van egy testvéred, aki évekig irányított, de most már készen állsz szembeszállni vele. Az elkövetkező években hajlamos leszel szélsőséges kapcsolatban lenni a testvéreiddel (szeretet-utálat), egyik szélsőségből a másikba, de ugyanakkor egy kapcsolat ami magában foglal harcot a hatalomért és verbális szembeszegülést.

A Pluto jelenléte hozhat számodra néhány sikeres üzleti szerződést, meglehet benned a meggyőzés hatalmas képessége, hogy elérd azt, hogy az emberek egyet értsenek veled, és ez a tény jelentős hasznot hozhat neked a reklámtevékenységeiddel és az üzleti megbeszéléseiddel kapcsolatban.


merleg horoszkopA horoszkópok kialakulása nagyban köszönhető az asztrológiának. Ez egyfajta előrejelzés, az információt váró ember megtudhatja, hogy mire számíthat egy adott évben, a bolygók állásától nagyban függ, ez egy rendkívül kedvező tényező. Hatással van életünkre, ezen belül a munkára, egészségünkre és anyagi helyzetünkre. A bolygók mindegyike egy bizonyos emberi tulajdonságot befolyásol és határoz meg, ezek alkotják tehát többek között a horoszkópunk elemeit. Így lehetséges bizonyos intervallumra előre is meghatározni, hogy az adott csillagjegyben, adott időpontban világra jött személy milyen jellemző jegyekkel rendelkezik, mi várható életében szerelmi, fizikai, lelki, de akár anyagi téren. Ez a fajta tudomány közelebb hozza a megoldást, amikor esetleg válaszút előtt állunk, felhívja a figyelmet, hogyan őrizhetjük meg, vagy épp javíthatjuk egészségünket.

2015. évi horoszkóp Rák csillagjegyűek számára: Hogyan befolyásol téged a Jupiter átmenete 2015-ben

 

rak horoszkop2015. augusztus 11-el kezdődően a Jupiter az utazását a Szűz csillagjegyében fogja kezdeni, ezzel aktiválva a Harmadik Házadat, amely köthető a kommunikációhoz, gondolkodásmódhoz, elméhez és elmélkedéshez, mindenhez, ami kötődik az íráshoz, olvasáshoz, beszédhez, tanulmányokhoz, iskolához (általános-és középszintű oktatáshoz), az információcsere minden fajtájához (levelekhez, telefonhívásokhoz, SMS-hez, e-mailekhez), az ötleteidhez és gondolataidhoz, a testvéreidhez, rokonaidhoz, szomszédaidhoz, rövid távolságú utazásokhoz (a környéken), közlekedési eszközökhöz (autókhoz és buszokhoz), könyvekhez és magazinokhoz.

A kapcsolatod kedvező lesz a testvéreiddel, szomszédaiddal, rokonaiddal; lehetséges, hogy jó híreket fogsz kapni (levelet, telefonhívást, üzenetet, SMS-t, szerencse e-mailt). A szerencséd kapcsolatban lesz az elméddel, az információval amit már birtokolsz, mentalitásoddal, ötleteiddel és a gondolkodásoddal. Ez az időszak mentálisan és szellemileg termékeny lesz, pozitívan fogsz gondolkodni, lehetőségek adódhatnak új dolgok megtanulására, új emberekkel találkozni és új barátokat szerezni. Sokkal nagylelkűbb, együttérzőbb és toleránsabb leszel az emberekkel, kevésbé fognak rád hatni az előítéletek, megpróbálsz mindent a saját tapasztalatodban bízva megérteni.

Azonban vigyáznod kell, nehogy túl arrogánssá válj szellemileg, és ne gondold azt, hogy mindent tudsz. Ne válj intoleránssá, aki nem érti meg mások véleményét és hitvilágát, ne válj túl felületessé és közönyössé. A Jupiter Harmadik Házon való átmenete alatt úgy érezheted, hogy szerencsésebb vagy, amikor rugalmasabb vagy, amikor többet mozogsz, utazol és erőteljesebb vagy. Ez egy kedvező időszak lehet autóvásárlásra, vagy vezetni tanulni és megszerezni a jogosítványodat. Ha még iskolában vagy, rá fogsz jönni, hogy sokkal könnyebben tanulod meg és sajátítod el a tudást.

 

 

2015. évi horoszkóp Rák csillagjegyűek számára: Hogyan befolyásol téged a Szaturnusz átmenete 2015-ben

 

A Szaturnusz 2015. szeptember 17-ig lesz jelen a Skorpió csillagjegyében, a Rák Ötödik Házában (a kreativitás, gyermekek, szerelem, örömök és az elmélkedések Háza).

A Skorpió jegyében azt tanácsolja a Szaturnusz, hogy legyél kellően elkötelezett a gyeremekeiddel, a szerelmi életedben és a kreativitásodat illetően ami a szórakozásra és kikapcsolódásra vonatkozik. Milyen a kapcsolatod a szerelmeddel, a gyermekeiddel, vagy a benned rejlő gyermekkel? Kiegyensúlyozottnak mondanád ezeket a kapcsolatokat? Esetleg gátoltnak és korlátozottnak érzed velük a kapcsolatot, nehéznek találod őszintén kifejezni a szereteted?

A Szaturnusz kényszerít, hogy megtaláld (újra) az örömöt az életben, hogy élvezd az életet, hogy megmutasd a kisugárzásod, még most is, a nehéz időkben. Engedd a belső gyermekednek, hogy többet játsszon, vállald a felelősséget azért a részedért, amelyik még mindig akar játszani, légy spontán és szíved energiájának adj egy különös formát, nem számít, hogy mi történik körülötted. A Szaturnusz előfogja segíteni, hogy megosszd a magadból áradó szeretetet sok kézzelfogható módon.

2015. szeptember 17-én a Szaturnusz belép a Nyilas állatöv jegyébe a Rák Hatodik Házába (ez a Ház a munkával, napi rutinnal, kisebb egészségügyi problémákkal, higéniával, alkalmazottakkal és munkahelyi környezettel kapcsolatos).

A Szaturnusz tesztek elé fog téged állítani és leckéket fog adni a munkahelyedről, a munkatársaidról és beosztottaidról, valamint az egészségedről. Egy két és fél éves időszakot fogsz kezdeni, amikor úgy fogod érezni, hogy keményen kell dolgoznod és le kell küzdened az akadályokat a siker érdekében, amik az utadban állnak. Korlátozottnak és gátoltnak érezheted magad a munkádban és kapcsolataidban a munkatársakkal (vagy a beosztottaiddal, ha felettes vagy).

Az is lehet, hogy észre fogod venni, hogy egy vezető (vagy más hatalommal rendelkező személy) nem ismeri el vagy értékeli a munkát amit végzel, lekicsinyíti a hozzájárulásodat és erőfeszítéseidet. Lehetséges az is, hogy problémákkal találkozhatsz munkakeresés közben, ha munkanélküli vagy, vagy úgy érezheted, hogy olyan munkát végzel, amit nem szeretsz, de nem vagy hajlandó vállalni a kockázatot, hogy felmondj, mert attól félsz, hogy nem fogsz jobb munkát találni a jelenleginél.

Minden átmenetnek megvan a pozitív oldala, ahogy ennek a Szaturnusznak is, a Szolgáltatásod Házán keresztül fegyelmezettebbé, komolyabbá és felelősségteljesebbé válhatsz a munkádban és a napi rutinodban. Még valóságosabban tekinthetsz majd a munkádra, mindent sokkal komolyabban fogsz venni és lépésről lépésre fogsz építkezni. További figyelmet kell fordíts a szabályokra, helyesen kell cselekedned, nem számít, hogy milyen nehéz ez neked, és találnod kell egy módot, hogy keményebben tudj dolgozni, valamint át kell gondolnod, hogy hogyan tudsz segíteni más embereknek a munkádon keresztül.

 

Az egészségedet illetően a Szaturnusz a Hatodik Házadon keresztül nem feltétlenül hoz egészségügyi problémákat, de óva inthetnek, hogy több figyelmet szentelj a saját testednek és vigyázz az egészségtelen szokásaiddal kapcsolatban, amelyeknek hatása lehet az egészségedre.

 

2015. évi horoszkóp Rák csillagjegyűek számára: Hogyan befolyásol téged a Uránusz átmenete 2015-ben

 

Az Uránusz az egész 2015-ös évben a Kos jegyében lesz, a Rák Tizedik Házában (ez a Ház szimbolizálja a karriert, a társadalmi helyzetet és társadalmi sikereket).

Sőt, 2015-ben az Uránusz aktiválni fogja az életed azon területét, amely a karrieredhez és társadalmi helyzetedhez köthető. A következő néhány évben a karriered instabilabbá, dinamikusabb és aktívabb fog válni, és az eseményekre való gyors reakciód jelentősebbé válik. 2015-ben jöhet néhány hirtelen, váratlan változás, rendkívül előnyös és meglepő lehetőség, nem csak a karrieredben, de a hírnevedben és a társadalmi helyzetedben is. A közéleted hátterében is lehetnek nagy változások.

Az Uránusz célja szabaddá tenni téged attól a helytől ami fogva tart és emlékeztet téged, hogy ki is vagy valójában és büszkévé tesz egyéniségedért. A Kos jegyében az Uránusz segíteni fog neked a szociális fejlődésben, hogy elérd amit karrieredben kívánsz, hogy járulj hozzá a dolgokhoz és hogy fejleszd egyéni képességeidet.

Azzal, hogy a Kos a Tizedik Házban van, nincs szükséged bátorításra, hogy magadtól próbálj felnőni. Azonban ha az Uránuszról van szó, szabadjára kell engedned ihletedet, mert a legjobb lehetőségek hirtelen, váratlanul és a semmiből fognak adódni. Akkor fognak megmutatkozni, amikor az eredeti ötleteidet fogod követni a karrieredben, a világban és a társadalomban való helyedben és lesz bátorságod megragadni az esélyt. Elképzelhető, hogy beleveted magad egy munkába anélkül, hogy tudnád mi fog történni, nagyon erős lesz a vágyad a szabadság iránt, és azt fogod kívánni, hogy semmilyen módon se tartsanak vissza.

A szabadság iránti akaratod a karrieredben irányíthatatlan lehet, és előfordulhat, hogy nem leszel képes tisztelni a napirended, a korlátozásokat vagy az utasításokat. Az üzenet, amit az Uránusz hoz a Kos jegyében az az, hogy legyen bátorságod kalandra és élvezni az ismeretlent. Merd megtenni a szükséges változásokat és ne félj attól, amit az emberek gondolnak a döntéseidről!

 

2015. évi horoszkóp Rák csillagjegyűek számára: Hogyan befolyásol téged a Neptunusz átmenete 2015-ben

 

Neptunusz jelen lesz a Halak jegyében, a Rák Tizedik Házában (ez a Ház a felsőbb szintű oktatáshoz, nagy távolságú utazáshoz és idegen országokhoz köthető).

Így, hogy a Neptunusz ebben a pozícióban van, álmodozóbb és idealistább leszel a filozófiával, vallással, felsőbb szintű oktatással kapcsolatban, érdeklődő leszel más kultúrák, országok és személyiséged fejlesztése iránt, meglesz benned a vágy az utazáshoz, hogy megismerj más kultúrákat és kalandozni vágysz az ismeretlenben. Ezen területeken előfordulhat, hogy hajlamos leszel a tévedésreés inkább szándékozol adni mint kapni, vagy ellenkezőleg: kerülöd a felelősséget, nem veszel tudomást a valóságról, beleásod magad a spiritualitásba és a saját világodba.

A pozitív oldala, hogy teljesen inspiráltnak fogod magad érezni, erősen hinni fogsz abban, hogy bármi lehetséges, és nagy hited lesz az univerzumban. Elképzelhető, hogy fokozódni fog az érdeklődésed a spiritualitás és a metafizika iránt, más dimenziókba utazni, lesznek telepatikus élményeid vagy prófétikus álmaid. Ki fogsz kölcsönözni könyveket a könyvtárból, amik segítenek megismerni az életet, az értelmét és az igazságot. Lehet, hogy ez egy könyv lesz a vallásról, metafizikáról, személyiségfejlesztésről vagy okkultizmusról. Úgy érezheted, hogy ezek a könyvek szükségesek a fejlődésed érdekében és segíteni fognak megérteni, hogy bizonyos dolgok miért történnek az életben.

Ez az időszak kedvező lesz a lelkivándorlásra, és alaposan tanulmányozni a spiritualitást, könyvet írni és kiadni ebben a témában. Az utazások a lelked gazdagításának egyfajta formáiva válnak, de megkell fontolnod a csalásra való hajlamot. Végeredményképpen, elveszettnek érezheted magad az utazások alatt szerzett tapasztalatok miatt, vagy amikor kapcsolatba kerülsz az élet más jellegű filozófiáival, nézeteivel és igazságaival.

Nagyon zavarttá válhatsz, vigyáznod kell arra, amit hallasz és olvasol, mert olyan hangulatba kerülhetsz, hogy a hallottak könnyeb befolyásolhatnak téged és így elveszítheted ítélőképességedet. Ha valamiről úgy gondolod, hogy nem egyezik azzal, amit igaznak vélsz, az ösztöneidre kell hagyatkoznod. Az igazság egyszerű - ha bonyolult, akkor ne hidd el! Meg kellene tanulnod hallgatni az ösztöneidre azzal kapcsolatban, amit tudsz.

Eképpen fogod magad megvédezni az emberektől, akik próbálják megmagyarázni neked, hogy mi az igazság, és hogy miben kellene hinned. Kerüld a hamis szellemi mestereket és vallási csalókat. Vigyáznod kell, hogy mit "fogadsz be". Vigyáznod kell azzal, hogy ne vidd túlzásba a hitedet és ne válj megszállottá. Ezalatt az időszak alatt lehetséges, hogy vonzani fogsz bizonyos vallási szektákat vagy csoportokat. Könnyen becsaphatnak fogalmak, vallások, vagy vallási kultuszok. A végén rájössz, hogy az abszolút igazság egy egyszerű illúzió.

Másik figyelmeztetés, ami aggodalomra adhat okot, a tanulmányod elhanyagolására vonatkozó hajlam. Viselkedésed alapján zavarodott, bizonytalan, határozatlan és rendetlen lehetsz. Szintén olyan hangulatba kerülhetsz, hogy arról álmodozol, mit kellene tanulnod, ahelyett, hogy tényleg meg is tennéd.

 

2015. évi horoszkóp Rák csillagjegyűek számára: Hogyan befolyásol téged a Pluto átmenete 2015-ben

 

A Pluto az egész 2015-ös évben a Bak csillagjegyeként lesz jelen a Rák Hetedik Házában (a házasság, kapcsolatok és látható ellenségek Háza).

2009. óta birtokodban van az "Erő" bolygó "Kettőnk" Házában, a "Sértetlenség" állatöv jegyében. Ennek következtében egy hatalmas és erős energiától fogsz megszabadulni 2023-ig. A Pluto szenvedélyt és bölcsességet hoz a házasságodba.

Ha élettársat vagy üzleti partnert keresel, rájöhetsz, hogy hirtelen vonzódsz a Skorpiókhoz (vagy valakihez, aki egy Skoprió lezármazottja), vagy az emberekhez, akik hasonló személyiségek (a Plutoval az Első Házban vagy a hatalom ábráján). Lehetséges, hogy néhány Rák megtalálta a párját a 2009. augusztus és 2014 / 2015. február közti időszakban, amikor az Északi Csomópont (a Sors) áthaladt ezen a területen, egy jel volt, hogy egy bizonyos személy belépett az életükbe és jelentős változásokat eszközölt.

Rákként és birtokolni egy Bakot leszármazottként, ha kapcsolatokról van szó, akkor nagyon régimódi vagy, és mindent a szabályok szerint akarsz intézni, ahogy annak lennie kell. Értékeled a biztonságot és a nézeteid a kapcsolatokat illetően meglehetősen konzervatívak. Figyelsz a szándékaid sértetlenségére és erkölcsére, fontos neked a megbízhatóság és a felelősség. Szükséged van egy társra, aki felnőtt, gyakorlatias és megbízható - valaki akiben megbízhatsz.

A Pluto számos lehetőséget nyújt, hogy megváltoztasd a kapcsolataidat, így rámutathatnak, hogy ki is vagy valójában és mit vársz az életedtől. Remek időszak megérteni, mit is jelent valójában egy kapcsolat, hogyan kell kapcsolatban lenni, mit és mennyit kell nyújtani, mit és mennyit kell fogadni attól, akivel kapcsolatban vagy, és mennyit fogadhatsz el másoktól.

Ha a Plutotól kapott energiát negatív értelemben fogod felhasználni, akkor a 2015-ös évben a kapcsolataid fordulóponthoz érkezhetnek. A fő témák lehetnek: harc és vágyakozás a hatalomért és a társ irányítása. Emiatt a vágy miatt a hatalom elérése érdekében előfordulhat mindenféle pszichológiai csel, például manipuláció, érzelmi zsarolás, vádaskodás és végletekig fajuló kapcsolat (szerelem - gyűlölet). A kapcsolat sikere rajtad múlik, azon a képességeden, hogy jelentős változásokat tudsz-e eszközölni és egészséges határokat felállítani. 

MaxInfo 2014 -- Kapcsolat: admin [kukac] maxinfo [pont] hu