horoszkóp, ezotéria és asztrológia


kinai horoszkop patkanyA kínai asztrológia a több ezer évre visszanyúló hold kalendáriumra alapul, így a kínai horoszkópok is a holdévek szerint alakulnak. Hatvan évig tart egy egész ciklus, ezen belül öt elemre, azaz öt alciklusra bomlik, melyek a fém-, a tűz-, a föl-, a víz és a fa elemeket képviselik. Egy alapciklus 12 éven át tart, és minden én egy egy állatöv nevét viseli. Maga a kínai naptár is a holdfázisokra épül fel, ezért tartalmaz egy holdév 12 hónapot, de a nyugati napévhez viszonyítva kínai holdév valamivel később kezdődik. A jegyek közül a sorban az első a Patkány, az e jegyben – vagyis a Patkány évében – születettek jellemzően vidám, jó humorú, okos, értelmes személyiségek, a problémákra általában a legjobb, legkreatívabb megoldásokat találják meg, ez kapcsolataikra is jellemző. A Patkány öt típusa kisebb – nagyobb mértékben azért eltér egymástól.


A Víz-Patkány remek emberismerettel rendelkezik, nagy igénye van olyan tudományokhoz, melyek folyamatosan gondolkodásra késztetik, igen sok író tartozik e jegybe. Jó humorú, de ezzel együtt érzékeny, könnyen megbántódik, és adott helyzetben előfordul, hogy számító is tud lenni. A Tűz-Patkány már egy kicsit nehezebb természetű, sokszor türelmetlen, és hajlamos elkapkodni egyes döntéseket. Ebből sokszor adódhat kellemetlensége, de ebből jó eséllyel mászik ki, mert igen nagy akaraterővel rendelkezik és rendkívül bátran képes viselkedni. A Fa-Patkány leginkább jellemző tulajdonságának mondható a tudálékosság, minden kicsi részletre oda képes figyelni. Óriási munkabírása van, sokuk nem is vesz tudomást másról, mint munkájáról, ezért magánéletük eléggé silány, ennek ellenére szeretetre méltónak tartják és ő maga is szereti a társasági életet, ha jut rá ideje. A Fém-Patkány az öt jegy közül a leginkább ellentmondásos természetű, kívülről komoly és elszánt ember benyomását kelti, de ez a külső nagyon is érzékeny és belsőt takar. Épp ez a határozatlansága okozza, hogy időnként mások eredményeire féltékeny, pedig nincs rá oka, mert leggyakrabban ő is eléri a kitűzött vélt, nagy sikereket zsebelhet be. A Föld-Patkány igen elszánt, erős jellem, határozottsága és óriási fegyelmezettsége miatt mindenkor két lábbal áll a földön. Legfőbb célja, hogy maga és családja számára biztonságos életet teremtsen anyagi és minden más szempontból is.

Hogy milyen is lesz a Patkány éve 2014 2015-ben, azt főként a jegy alapvető jellemvonásai határolják körbe. A Patkány szereti a jólétet, a biztonságot, ezért el is követ mindent, hogy céljai megvalósuljanak, munkájában folyamatosan megy előre, és általában az élet minden területén sikerekkel számolhat. Amire figyelnie kell, hogy ne vesszen el az apró részletekben, mert ez rengeteg energiát emészthet fel. Inkább tanulja meg, hogy összpontosítson a valóban lényeges dolgokra és ehhez fel kell állítani egy tervszerű fontossági sorrendet.

A Patkány férfi és nő egyformán kedves, víg kedélyű, szórakoztató személyiség, barátaihoz, környezetéhez őszinte, és a hűség is erényei közé tartozik. Az e jegy szülöttei jellemzően jó egészségben tölti a 2014 2015-es évet is, csak ne terhelje túl magát, mert akkor könnyebben támadnak a vírusok, bacilusok.

A mellett, hogy a Patkány nem mindig szán elég időt önszántából magánéletére, társadalmi, szerelmi kapcsolatai mégis kedvezően alakulnak. Baráti köre egyre tágul, ez egy olyan esztendő lesz, amikor nosztalgia fogja el és sorra felkeresi rég nem látott rokonait, akikkel úgy érzi, sokkal több időt szeretne eltölteni. Az érintettek erre nagyon is ráharapnak majd, mert igaz ismerik időnként igen csak lobbanékony, sértődékeny természetét, ennek ellenére szeretik és szívesen veszik a társaságát.

Ahhoz, hogy megtudjuk, melyik hozzátartozónk sorolható a Patkány jegybe, ismerni kell az alábbi táblázatot, hisz ez tartalmazza a jegy szülötteinek születési nap szerinti besorolását. A patkány által uralt évek a következők egészen 2033-ig mutatva a táblázatot:

 

  • 1900. január 31. – 1901. február 18.
  • 1912. február 18. – 1913. február 5.
  • 1924. február 5. – 1925. január 24.
  • 1936. január 24. – 1937. február 11.
  • 1948. február 10. – 1949. január 28.
  • 1960. január 28. – 1961. február 14.
  • 1972. február 15. – 1973. február 2.
  • 1984. február 2. – 1985. február 19.
  • 1996. február 19. – 1997. február 6.
  • 2008. február 7. – 2009. január 25.
  • 2020. január 25. – 2021. február 11.
  • 2032. február 11. – 2033. január 30.


Remek tulajdonsága a Patkánynak, hogy a helyzetfelismerése kimagaslóan jó, teljesen váratlanul bekövetkező eseményekre, helyzetekre kiválóan képes reagálni. Szinte azonnal fel tudja mérni egy adott szituációnak az előnyös és kevésbé jó következményeit és a megoldást sokszor rögtön megtalálja. Ezért van az, hogy a Patkány remekül tud például szervezői feladatokat ellátni, az irányításra is általában alkalmas, maximálisan elhivatott és meg nem áll a kitűzött cél eléréséig.

Érzelmi életére rányomja bélyegét makacs, féltékeny és sokszor hitetlen természete, épp  e miatt az olyan kapcsolatai, ahol nem kap száz százalékos pozitív visszajelzést, kudarcba fulladnak hamar annak ellenére, hogy minden párkapcsolatba szenvedélyesen és nagy tűzzel megy bele. Ezért ő maga is elvárja a teljes odaadást és őszinteséget.

A patkány nő és férfi egyaránt szereti a fekete színt, ez bizonyítja szoros kötődését a hagyományos dolgokhoz, értékekhez. Ez nyilván nem véletlen, mivel a fekete szín a nehezen megvívott harcoknak, a megbecsülésnek és a méltóságteljességnek a szimbóluma. Hogy legyen összehasonlítási alap, felsorolunk néhány patkány jegyű híres embert: Csajkovszkij, Henrik Ibsen, Mozart, Shakespeare, Tolsztoj, Emile Zola, sőt Mata-Hari is a Patkány jegyében született.

MaxInfo 2014 -- Kapcsolat: admin [kukac] maxinfo [pont] hu