horoszkóp, ezotéria és asztrológia


Antariel Arkangyal - A sötétség angyala - A nevének jelentése Istennel egységben. Ezért mondjuk azt, hogy ő teremti meg az egységességet köztük. Egy faj vagyunk és, ha különböző etnikai adottságok és nyelvek valamint szín alapján nem különböztetnénk meg egymást, akkor egy egység lennénk. Hiszen mindannyiunk ereiben piros vér folyik, mindannyian érző lények vagyunk, ha belénk rúgnak fáj, ha megölelnek az jó érzés, ha megcsókolna az felemelő, mind-mind ugyan azt érezzük látjuk és tapasztaljuk. Csupán ezek a gátak szabnak határt annak, hogy az emberiség egyszer egy közös egész legyen előítéletek és erőszak nélkül. Ha tudná sok ember azt, hogy ha az ilyen előítéleteket elhagyná, miket lehetne véghezvinni, akkor csak úgy ámulna és nézne maga elé azzal a gondolattal, hogy ezt miért nem tettem meg eddig.


Talán azért nem, mert máshogy neveltek minket más dolgok ösztönöztek más és más motivál minket ezért vagyunk különbözőek, de mégis ugyan azok. Rengeteg ember követ el borzalmasabbnál borzalmasabb dolgokat csak azért, mert a másikat nem tudja elfogadni és ilyenkor az jut eszükbe, hogy miért más mint én és miért kell neki jobban járnia neki mint nekem. Ha áttudnánk lépni ezeken a problémákon akkor sokkal jobb világ lenne és senkinek nem kellene csak azért szenvedni, mert olyannak született amilyen, ezt senki nem választhatja meg magának és senki nem tudja befolyásolni ezeket a tényezőket, van aki fekete van aki fehér van aki más, de soha nem szabad egymást azért bántani, mert valamilyennek született a másik.

Antariel ezért jött a földre, hogy egységességet és szeretetet teremtsen az emberek közt és ne kelljen azt látnia, hogy emberek bántják egymást azért mert másnak születtek mint a többiek. Ez egy gyáva és embertelen cselekedet, mert igazán bátorság és erő ahhoz kell, hogy el tudjuk fogadni a másik embert. Ezért  ne legyünk restek segíteni barátunknak társainknak vagy akár egy idegennek, mert el kell fogadnunk mindenkit úgy, ahogy van és erre tanít ez az angyal, hogy bánjunk úgy másokkal, ahogy saját magunk elvárjuk másoktól. Mindenki küzd valamiért és mindenkinek van egy bizonyos célja, de ahhoz, hogy közösen tudjuk az emberiséget előre vinni nem széthúzás kell hanem összetartás. Az érzelmeinkre is kihatással van, mert a rezgéseinek köszönhetően olyan emlékek és érzelmek törnek elő, melyek arra ösztönöznek, hogy inkább segítsük egymást, mint hátráltassuk.

Az irigység nagyon nagy ellenség, nehéz legyőzni, de ha arra gondolunk, hogy mi is megtudjuk teremteni magunknak azt amit más elért, mert mi is képesek vagyunk rá akkor át tudjuk hidalni minden problémánkat. Ha nehezen is megy, de megtudjuk csinálni, ha foggal körömmel harcolunk azért a célért amit kiszemeltünk magunknak. Máshogy nem fog menni csak így és ezt Antariel is tudja és vigyázó szemeivel nem csak elügyeli életünket vagy támogatja, de ösztönzi is lelkünket az újra és arra, hogy cselekedjünk valami jót. Ha jót cselekszünk, akkor mások is úgy fognak minket tisztelni amilyen tiszteletre méltó maga a cselekedet volt. Nem kell rohanni az életben, mert ha mindent jól meg tudunk fontolni és előre gondolkodni, akkor olyan életet tudunk magunknak teremteni, amivel elégedettek vagyunk.


Minden más csak körítés, de maga az erő és az ehhez kellő energia ott van bennünk, nem másban, és ha kellőképpen fel tudjuk használni ezeket akkor ki tudjuk aknázni a bennünk rejlő lehetőségeket és nem kell attól tartanunk, hogy  valamit elrontunk vagy nem csinálunk jól. Így hát arra kell koncentrálnunk, hogy ha valami problémánk van a másikkal, avagy szociális probléma esetleg több emberrel nem jövünk ki, akkor segítséget kell kérnünk tőle és ő segíteni is fog, megmutatja a helyes irányt és később ebből csak profitálhatunk.

Minden tekintetben szerencsésnek mondhatjuk magunkat, mert élünk és próbálkozhatunk, és csak hálát adhatunk, hogy még feljön a nap és van időnk változtatni, amíg ez megtörténik. Erre kell gondolni, hogy mindig van új lehetőség, s amíg folyik az ereinkben a vér, lüktet a szívünk, addig próbálkozhatunk. Teljes terjedelmében segíteni fog nekünk megtalálni a legkedvezőbb utat amit csak lehet igaz néha egy útvesztőbe tévedünk és kétségbe esünk, hogy hogyan jövünk majd ki innen . Ha vannak olyan ismerőseink vagy esetleg egy új közegbe mentünk be és nem jövünk ki jól másokkal akkor forduljunk  Antarielhez, az ő segítségével minden probléma és konfliktus meg lesz oldva és nem kell azzal foglalkoznunk, hogy hogyan kell ezeket a helyzeteket megoldanunk. Le kell lassulnunk stressz-mentesen és relaxálva végig gondolva az egész helyzetet és bátran előre nézve belépni azok körébe, akiknek volt elegendő ereje, hogy végig csinálja az egészet és végül büszkék leszünk magunkra és tudni fogjuk, hogy mi telink ki tőlünk.

Beletörődni soha nem szabad, mert mindig van remény, főleg ha az angyalok serege őrködik fejünk felett. Vannak bizonyos időszakok, amikor sötétebb idők köszöntenek ránk, de mindig ott a fény csak fel kell néznünk és kitárni a szívünket, hogy be tudjuk fogadni azt az iszonyatos mennyiségű pozitív energiát, amit küldenek nekünk. Sokan nem hisznek ebben, de a hit az egyik olyan fegyver, amivel minden jobb lehet, mert ha valaki hisz egy dologban, akkor senki nem képes őt megállítani és oly szilárdan tud állni, hogy szél vagy ember el nem fújja onnan.

MaxInfo 2014 -- Kapcsolat: admin [kukac] maxinfo [pont] hu