horoszkóp, ezotéria és asztrológia


fold angyalA föld életünk része, életterünk ezért nem meglepő, hogy ennek a természeti elemnek is van angyala és őrzője. Mind a négy elemnek megvan a maga angyala. A föld angyala azon dolgozik, hogy harmóniát teremtsen a természeti elemek és az emberek között. Nagyon jól ki tudja fejezni az isteni erőt és a természet hatalmát és a föld angyala nagyon szeretetteljes és segítőkész, ha az emberekről vagy a földön lévő élőlényekről van szó. Fejleszti a tudatot és felfrissíti a szellemet. A föld angyalai önként választották ezt a fajta szolgálat módot és így teljesítve Istennek tett ígéretüket. Ha a föld angyalához fohászkodunk, akkor egyre gyorsabban tudunk fejlődni és olyan helyzetbe kerülni, ami csak az előnyünkre válhat. Igyekeznünk kell megóvni a földön lévő környezetet, mert csak egy ilyen életterünk van. A föld alatt működnek és onnan bocsájtják szabaddá energiájukat és közvetítik jótékony hatásukat.

 

A serkentés és a növekedés nagyon fontos feladata a föld angyalának és így tud jó termést adni és így nem éheznek az emberek. A földanya amióta létezik emberiség, azóta vigyáz ránk azzal, hogy jó termést ad és nem kell éheznünk. A bolygó szellem, aki a föld angyal alatt szolgál, védi és őrzi az egész bolygó nyugalmát és biztonságát. A föld angyala formálja a földi életteret. Életet ad és életet vesz el. Születnek élőlények, emberek vagy a természeti elemek megújulása vagy formálódása az ő területe. Nehéz lenne azt mondani, hogy a föld angyal nélkül is tudnánk boldogulni az életben és nem lennénk veszélyben. Az életterünk biztonsága múlik rajta, hogy a föld angyal mennyire tudja ezeket a környezeti tényezőket formálni és kordában tartani. A föld nagyon fontos és azért kell vigyáznunk rá, mert ha tönkretesszük a levegőt, a földet és az élővilágot akkor egyúttal saját magunknak is ártunk. Sajnos egyes érdekek azt diktálják, hogy inkább tönkretegyük a földet, mintsem megpróbáljuk megmenteni, mert erről van már szó, hogy lassan megmenteni kell a lakóhelyünket. Sokan azt gondolják, hogy ugyan már nem fog semmi történni. Mégis, ha elpazaroljuk ezt a hatalmas kincset, akkor csak rosszul járhatunk vele.

Nagyon sok értelmetlen dolgot tesznek az emberek, ami miatt megkeserítik nem csak embertársaik, de a környezet létezését és életét is. Ezek ellen tennünk kellene, de nagyon nehéz mivel nagyon sok embernek kéne megváltoznia ahhoz, hogy történjen valami érdemeleges változás. Persze mondani mindent könnyű ezért kéne, hogy tettek kövessék ezeket a szavakat. Eddig bírja a föld és nem történt akkora baj, hogy az emberek tudata megváltozzon és sajnos gyakran az ember olyan, hogy ha nem történik valami rossz, akkor nem fogja fel tetteinek a súlyát.

 

Igyekeznünk kell mind úgy élni, hogy gyerekeinknek unokáinknak vagy a többi generációnak olyan földet hagyjunk hátra, amit még élni lehet. Sok ember nem gondol bele, hogy ha tönkreteszi a környezetet az hosszútávon okoz majd gondot. Az elkövetkezendő generációk életét keseríti meg az a felelőtlen ember, aki hagyja, hogy a környezeti károk teret kapjanak ahelyett, hogy inkább megtisztítani kéne a földet ezektől a behatásoktól. Mind azt gondoljuk, hogy nagyon nehéz tenni a környezeti károk ellen, de ez nem igaz. Annyi mindent lehet tenni annak érdekében, hogy egy jobb és élhetőbb földet teremtsünk meg csak sokan lusták és inkább nem tesznek semmit, minthogy tennének valamit. Nem lehet mindent hagyni, ki kell állunk a földért és a föld angyaláért, hogy ne kelljen unokáinknak egy olyan földet átadnunk ami csak arra jó, hogy meghaljanak az emberek.

Ezért kell odafigyelnünk és azt csinálnunk, hogy jobbá tesszük a földet. Nem szabad elrontani és a jövőnket ennyire negatívan befolyásolni. Igyekezni kell a földet óvni és olyan innovatív fejlesztéseket tenni, hogy a környezetet kíméljük. De mindent meg kell tennünk ahhoz, hogy bebizonyítsuk, hogy meg tudjuk tartani a föld egészséges állapotát és nem rontunk tovább rajta. Ezért kell megtenni mindent, mert a föld angyala a földön keresztül adja nekünk az energiákat. Ezért nem szabad soha feladnunk, mert tudjuk, hogy közvetíti nekünk az energiákat és ezekkel az energiákkal felvértezve nézhetünk neki minden problémának. Nem kell azon aggódnunk, hogy hogyan kezeljük ezeket a természeti negatív hatásokat. Csak vágjunk bele és próbáljunk meg mindent megtenni és megőrizni földünk egészséges oldalát. Mert ahogyan élünk a földön úgy tükröződik a bolygóra az, hogy milyen irányba tart az emberiség.

Meg kell ragadnunk ezt az alkalmat és igen is cselekednünk és tennünk az álmainkért és jobbá tenni ezt a környezetet, hogy hosszú ideig élvezhessük a föld társaságát és a természet igazi szépségét. A szépség, ami minden fában és fűszálban ott van és ami mindenkiben és mindenben megtalálható, kár lenne ezt a fajta szépséget elpazarolni és azt mondani, hogy nem fogunk többet foglalkozni a földel, mert érdektelen. Nem szabad lustának lennünk és nem szabad azt mondanunk, hogy inkább feladjuk a küzdelmet. Küzdenünk kell, mert a végén azok fognak győzni, akik csak tönkretennék és elhanyagolnák a földet és küzdenünk kell, mert nem lesz senki, aki azt mondaná, hogy állj ebből elég. Megálljt kell parancsolnunk ezeknek a rosszakaróknak és a föld angyalával karöltve tisztítva meg a világot a rossz anyagoktól és káros szennyeződésektől, amik csak pusztítják környezetünket. Védjük és óvjuk ezt a teret, mert csak egyetlen egy esélyünk van, amit ha eljátszunk akkor nem lesz több alkalom.

MaxInfo 2014 -- Kapcsolat: admin [kukac] maxinfo [pont] hu