horoszkóp, ezotéria és asztrológia


merleg horoszkopA horoszkópok kialakulása nagyban köszönhető az asztrológiának. Ez egyfajta előrejelzés, az információt váró ember megtudhatja, hogy mire számíthat egy adott évben, a bolygók állásától nagyban függ, ez egy rendkívül kedvező tényező. Hatással van életünkre, ezen belül a munkára, egészségünkre és anyagi helyzetünkre. A bolygók mindegyike egy bizonyos emberi tulajdonságot befolyásol és határoz meg, ezek alkotják tehát többek között a horoszkópunk elemeit. Így lehetséges bizonyos intervallumra előre is meghatározni, hogy az adott csillagjegyben, adott időpontban világra jött személy milyen jellemző jegyekkel rendelkezik, mi várható életében szerelmi, fizikai, lelki, de akár anyagi téren. Ez a fajta tudomány közelebb hozza a megoldást, amikor esetleg válaszút előtt állunk, felhívja a figyelmet, hogyan őrizhetjük meg, vagy épp javíthatjuk egészségünket.

A Mérlegekre jellemző az emberi kapcsolatok iránti magas igény, akinek sikerül hozzájuk közel kerülni, sok esetben erős befolyással lehetnek rájuk. Életük soha sem egysíkú, szeretik a változatosságot, ez megnyilvánul az életük során többször bekövetkező lakóhely változtatásban, vagy épp munkahelyüket váltják bizonyos időközönként. Nagy szüksége van a Mérlegnek arra, hogy élete mindezek mellett kiegyensúlyozott és harmonikus legyen, könnyen teremt új kapcsolatokat, igen jó barát, akire számítani lehet. 2014 2015 számukra egy ilyen áhított csendes, vagy inkább nyugalmas esztendő lesz, de nem unalmas, vagy sekélyes. Ebben az évben amibe belefog a Mérleg, az mind jól végződik, sikerei lesznek kapcsolataiban, munkájában, és kiváló egészségi állapotnak örvendhet.

Mérlegek horoszkópja 2014 2015-re (09.24.– 10.23.), miről írnak a csillagok?

Szerelem: A Mérlegszerelmi élete jellemzően alaptermészetéhez tele lesz 2014 2015-ben is romantikával, megkapja, amiről álmodozik, egy hűséges szerető társra talál, aki épp ezt az utat járja most. Érzelmi téren nagyon lényeges a Mérlegnek, hogy szeressék, ezt éreztessék vele, de ezzel együtt nagyon fontos számára, hogy érezze, a másiknak is szükséges van őrá. Dicsérni kell e jegy szülöttét, az nagyon sokat lendíthet rajta és a vele való kapcsolaton, sokkal könnyebben megnyílik, megnyugszik. Csak szélsőséges esetben áll le a Mérleg vitatkozni, a szerelemben is a nyugalmat és a biztonságot preferálja. 

Pénz: A Mérleg horoszkóp 2014 2015-re pénzügyi szempontból szerencsés időszakra mutat rá, amikor is új területekre evez majd, legalább is új lehetőségek nyílnak meg Ön előtt, mely anyagilag nagy előrelépést jelenthet, ha jól kezeli az adódó alkalmakat. Mivel a munka terén nagyon sokat bír és ezzel együtt kitartó, célratörő, így nem lesz nehéz élni a kínálkozó alkalmakkal és jobbra fordítani saját anyagi létét. Az nyilvánvaló, hogy pénzügyekben nem lehet és nem is szabad csupán a szerencsét várni, de ez évben ennek sem lesz híján, így ha ügyes, akkor sok munkával és elég adag szerencsével igen jó anyagi helyzetet teremthet maga és családja számára.

Egészség: A Mérlegjegyben születettek igen jó fizikai állóképességűek, többnyire remek egészségnek örvendenek, ez lesz jellemző a 2014 2015-esévben végig. Persze ez nem azt jelenti, hogy nem kell egészségével cseppet sem törődnie, sőt, a megelőzés legalább annyira hasznos lehet, mint egy betegségből való kigyógyulás. Leginkább arra figyeljenek a Mérlegek, hogy olyan környezetet igyekezzenek maguk számára teremteni, ahol valóban jól érzik magukat, például szép dolgokkal vegyék körül magukat, lelki és fizikai egyensúlyuk javítására hordjanak kellemes és szép ruhákat, mert bármilyen hihetetlen, bizony ez is nagyon sokat számít. Életüket minden téren a nyugalom irányába kell terelni, ez már több, mint fél egészség. Ügyesen válassza meg a társaságot, melyben forog és ha párkapcsolati váltásra kerül sor, ne süppedjen el a búskomorságban, mert azzal minden elront, tanuljon meg továbblépni, mert ugye ami nem megy, azt nem szabad az egészség rovására erőltetni.

Munka: A Mérlegek kizárólag olyan munkahelyi környezetben tudnak kiegyensúlyozottan és boldogan élni, ahol valóban jól érzik magukat, nélkülözhetetlen számukra ebben a helyzetben is a szép megléte, sokan közülük művészeti pályán mozognak épp e miatt. Az irodalmi, színészi, zenei pályán rengeteg Mérleg jegyű művészember található, hisz a szépet nem csak maguk körül szeretik és igénylik, de annak megalkotásához is magas fokú tehetségük van. Kollégáikkal igen kiváló kapcsolatot ápolnak, szeretik őket őszinte, nyílt és nem utolsó sorban feltűnően diplomatikus természetük miatt. Amire a Mérlegnek érdemes a munka során figyelnie, hogy nem következik be semmiféle hatalmas tragédia akkor, amikor egy percre és milliméterre kiszámított tervbe apró hiba csúszik, legyen egy hajszállal toleránsabb főként saját magával szemben.

MaxInfo 2014 -- Kapcsolat: admin [kukac] maxinfo [pont] hu