horoszkóp, ezotéria és asztrológia


viraghoroszkopKétféle virághoroszkóp ismeretes, az egyik tizenkét virágot foglal magába és nagyjából az asztrológia tizenkét csillagjegyére épül. A másik a kilenc bolygóhoz kapcsolódik, tehát kilenc virágot tartalmaz, és kiszámításakor nem a hónapokat, hanem a születésnapra, tehát azért, hogy megtudjuk melyik a virágunk, csak a születésnapi dátumra van szükség, tehát a numerológia az alapja. A Virághoroszkóp 2014 / 2015-ben is a nélkül mondja el a várható eseményeket, hogy meg kellene hozzá adni a születés évét. Mivel az egyes napokhoz illeszkedő virágok sok sok tapasztalat és tanulmány alapján lettek besorolva, így ez a fajta horoszkóp is teljes és hiteles jellemzést ad.


Az 1., 10., 19., 28. napokon születettek a Napraforgó jegyébe tartoznak, az ő legerősebb személyiségjegyük a nemes lelkűség, elkötelezettek és céltudatosak. Szimpatikus személyiségek, főként akkor boldogok, ha ők adhatnak. Óriási akaraterővel bírnak, a lehetetlent is képesek megoldani. A cél érdekében nem válogat a kivitelezés eszközeiben. Igen tehetséges emberek, kreatívak, ezen tulajdonságaik gyakran a sikerek csúcsára segítik őket. Kevésbé jó tulajdonsága a Napraforgónak, hogy néha erőszakos, önző,pedig több szerénységgel sokkal többre is vihetné. A szerelemben imádja a romantikát, de kapcsolatai csak akkor lehetnek teljesek, ha erőszakosságát levetkőzi. A Virághoroszkóp 2014 / 2015-re a Napraforgó jegyében születettek számára váratlan pénzhez jutást mutat, ami adódhat egy öröklésből, de akár munkahelyi előremenetelében is bízhat. A nem várt nagyobb összegtől ne szálljon el, mert akkor cselekszik okosan, ha ezt megbecsüli és gondol a jövőre, jöhetnek még rosszabb idők is. A 2014 / 2015 párkapcsolat terén számíthatnak rá, hogy rátalál az igazira ebben az évben, méghozzá egy mindent elsöprő szerelem tükrében. maradjon azonban a földön,  ne vakítsák el az érzelmek, mert ilyenkor könnyen pórul járhat az ember. A Napraforgók egészségi állapota megfelelő lesz, de ha régen járt orvosánál, egy kis állapotfelmérésre érdemes felkeresni.

További Horoszkópok - Mindent az angyalokról

A következő jegy a Babarózsa a Virághoroszkópban, azok tartoznak ebbe a jegybe, akiknek a születési napja 2., 11., 20., 29. A Babarózsa szülöttei higgadt, barátságos, de ugyanakkor szenvedélyes és érzékeny lelkű emberek, Egyenes jellemük kizárja, hogy kibeszéljenek másokat, nem tűrik a hazugokat és magukat a hazugságokat sem, ezért gyakran előfordul náluk, hogy csak egy két igaz barát tart ki mellettük. A nehéz helyzeteket pillanatok alatt felmérik és képesek megoldani is, konokságuk ilyenkor jól jön, mert ez úgy teszi őket akaratossá, hogy ez erőt ad a megoldásokhoz. A szerelem terén rájuk is jellemző a romantikus alkat, a nagy szenvedély, de könnyen áteshetnek a ló túlsó oldalára, ilyenkor kibírhatatlanul féltékennyé képesek válni, erről le kellene szokni, mert kevesen viselik el hosszútávon. A Babarózsák 2014 / 2015-es éve kihívásokkal lesz tele, de annak ellenére, hogy ettől még nagyobb erőre kapnak, maradjanak körültekintőek anyagi, családi téren egyformán. A magányosak közül sokan révbe érnek, de családi ügyekben nem lesz minden felhőtlen, kerüljék a rokoni vitákat. Ez azért is fontos, mert a stresszes helyzetek nincsenek jó hatással egészségi állapotukra, több kikapcsolódásra, aktív pihenésre szorítson időt.

Bükköny azok Virághoroszkópja, akik a 3.,12.,21.,30.-as napokon születtek. Az ide sorolt személyek igen kíváncsi és nem túl stabil egyéniségek, sokan köztük olyanok, mintha kettős személyiségük lenne. Az egyik percben magába zárkózik, a következőben pedig újraéled, rá sem ismerni. Családja és barátai felől nagy toleranciára és türelemre van szüksége. Kíváncsi természete állandóan hajtja, kutatja, hajkurássza az újdonságokat, de a dolgokra hamar ráun, nem elég kitartó. Szerelmi téren is a változatosság hajtja, nem mond le szabadságáról, e miatt a lazább kapcsolatokat keresi. A Bükköny 2014 / 2015-ben kimagasló sikerekkel számolhat munkája terén és anyagi szempontból is. Előléptetés is előfordulhat, az biztos, hogy ez évben kimondottan népszerű lesz az élete minden terén. Aki megállapodott párkapcsolatában, annál nagy esélye van a család bővülésének, ahol pedig már vannak gyermekek, ott az eddiginél sokkal meghittebb lesz az élet. Egészsége teljesen rendben lesz, arra azért érdemes odafigyelni, hogy ne vállalja túl magát, akár milyen jól alakulnak a dolgok.

A Kéknefelejcs azok horoszkópját ismerteti, akik a 4., 13., 22., 31. napokon születtek, és akiknek legjellegzetesebb vonásai a vak bizalom, és a hűség, kitartás minden körülmények között, a végsőkig. Soha nem nagyszájúak, szeretnek a háttérben maradni, nehezen mutatják ki érzéseiket, talán ez védekező eszközük, így kevésbé bánthatják meg őket. Családcentrikusak, nagyon szoros a kapcsolatuk barátaikkal is, ez ad nekik biztonságérzetet, ugyanis nagyon tartanak a változásoktól. Saját magával szemben nagyon magas követelményeket állít fel, sokszor olyan, mintha versenyt futna önmagával is, hogy elsőnek érjen célba. Egész életében szerelmes a Kéknefelejcs, nagyon igényli, hogy ez az érzés állandóan jelen legyen és mindent meg tesz, hogy az érzéseket életben tartsa. Munkája során a 2014 / 2015-es kellemes meglepetéseket tartogat, úgy alakulhat, hogy végre önállóvá válhat anyagilag, nem kell mástól függnie. Akár egy jó befektetésre is gondolhat 2014 / 2015-ben, ez az üzlet most igen jól sülhet el. A szerelemben nagy dolgokat ne várjon ez évben, aki független, most inkább kisebb, de kellemes kalandokra számíthat. Az egészsége kiválóan alakul, kirobbanó formában lesz, de ha csapodár életbe csap át, az rosszul is végződhet, a testünknek is vannak határai, így érdemes egy kissé visszafogottabban hajszolni az életet.

Az Írisz szülöttei azok az emberek, akik a 5, 14, 23.-as napokon jöttek világra, ők mindannyian többnyire bátor, erős jellemek. Az Írisz könnyen barátkozik, kellemes társaság, állandóan újdonságokkal képes előrukkolni, szórakoztató egyéniség. Igaz, hogy nagyon meg tudja magát makacsolni, de egyben tiszteletreméltó is, hogy a kemény helyzetekből milyen intelligens módon tud kilábalni. Rendkívül találékony, ha kitűz egy célt, nincs semmi és senki, aki megállíthatná. A szerelemben őszinte és lángoló, de azok számíthatnak közeledésére, akik elfogadják olyannak, amilyen és nem kívánják erőszakkal megváltoztatni. Távolságtartása miatt elég lassan adja be derekát, de ha megtalálja a szerelmet, kitartó és mindent meg tesz a kapcsolatáért. Az Írisz 2014 / 2015-es Virághoroszkópja ebben az esztendőben nagy gazdasági fellendülést mutat, megtörténhet, hogy ezt többszöri munkahely cserével éri el. Aki kapcsolatban él, remek alkalom kínálkozik a családalapításra, aki még keresi párját, az is révbe érhet, ha képes hosszú távon fenntartani kapcsolatát. Amire ügyelni kell, hogy ne vállaljon többet a munkahelyén, mert az az egyébként jó egészsége rovására mehet. kapcsolódjon ki, pihenjen és az egészséges táplálkozás szem előtt tartása sem árt.

Következnek a Pipacsok, akik a hónapok 6.,15., 24. napjain születtek. Ők mind finom lelkű, igen érzékeny emberek, akik nagyon jó barátnak bizonyulnak, így büszkélkedhetnek is sok igaz baráttal, jó ismerőssel. Ragaszkodik családtagjaihoz, de mások is keresik és szeretik az ő társaságát. igen nagy ellenségük az egyedüllét, de ennek ellenére előfordul, hogy szeretnek félrevonulni, elgondolkodni az élet dolgain, és felmérni a pillanatnyi problémákat, helyzetüket. Javíthatatlan romantikusok, kitartóan küzd, hogy megtalálja élete igazi párját. A Pipacs 2014 / 2015-es éve egy olyan eshetőséget tartogat számára munka terén, amelyet nem lehet visszautasítani és nem is lenne okos dolog. Igen nagy sansza van arra, hogy egy remek állást megcsípjen, ez persze az anyagi helyzetét is nagyon kedvezően befolyásolja. A Pipacsok párkapcsolata véglegessé válhat, itt az ideje, hogy révbe érjenek és gondoljanak a családalapításra. Ebben az évben többször előfordul majd, hogy kényes kérdésekben kell döntenie, ezért erősítse meg fizikailag és idegileg egyaránt magát, így menni fogminden. mint a karikacsapás.

A 7, 16, 25. napokon születettek az Orchidea jegyébe tartoznak a Virághoroszkópban. Ezek az embertípusok nem csak romantikusak, de már már sokszor hiszékenységbe hajlóan naivak. Óriási felelősségtudatuk irányítja tetteiket, munkájukban hallatlanul becsületesek, gyakran sokkal többet vállalnak el, mint ami normálisnak mondható, ennek elsődleges oka, hogy nagyon sokat jelent nekik az anyagi biztonság, Szereti a kényelmet és ennek megteremtése vezérli főként, de nem csak a maga, hanem családja számára is ezt kívánja biztosítani. Emberbarát, nyílt jelleméből akad, hogy könnyen meg tudják bántani, elég lenne egy kicsit kevésbé megbízni főleg az ismeretlenekben. A szerelem nagy kihívás számára, sokszor észérvek vezérlik a párkeresésben, de ha rátalál a szerelem, akkor átcsap romantikus hősbe. Az Orchideákra kellemes 2014 / 2015-e év köszönt, a munkahelyi ügyek kiválóan alakulnak, szép tempóban haladhat előre és ez a keresetében is meglátszik majd. A párkapcsolatában némi felhők gyülekeznek, igyekezzen többet törődni párjával, és ne csináljon a bolhából elefántot, akkor egy kis türelemmel, kedvességgel megoldhatják a problémákat. Ne legyen pesszimista az egészségét illetően, mert az ok nélküli aggódás teheti beteggé. Lazuljon el gyakrabban, így könnyebben talál megoldást a gondokra is.


A Margaréta jegyűek a 8-as, 17-es és 26-os napokon születettek, akik türelmes, gyengéd személyiségek, ám mégis előfordulhat, hogy időnként kiszámíthatatlanná válnak. csak magában hisz, céljai határozottak, és harcolnak is azokért. Sokkal többet kellene családjával foglalkoznia, mert ha erre nem figyel, kicsúszhatnak a dolgok a kezei közül. A Margaréta egyenesen elvárja szeretteitől, hogy ahogy ő diktál, úgy ugrálják körül, de bármennyire elnézik és tolerálják ezt a többiek, ez a helyzet nem tartható fenn sokáig. Nem várhatja el párjától, hogy vakon megbízzon Önben és teljes szabadságot biztosítson minden feltétel nélkül, ha a másik oldatról ez nem természetes. 2014 / 2015 során a Virághoroszkóp szerint lehet, hogy egy új feladat, vagy akár új munka van kilátásban, de ez ne riassza meg, mert kedvező változást hozhat. Jobb időbeosztás mellett sokkal több ideje juthat a családra és saját magára. Rokoni viták felmerülhetnek, de a szoros családi kapocs még biztosabbá válik. Próbáljon mások iránt több megértést és türelmet tanúsítani, Ami az egészséget illeti, ez is csak akkor lehet rendben, ha lelki békéjét és az egyensúlyt megtalálja, a mások iránti nemtörődömség visszaüthet, nehogy magára maradjon, amikor szüksége lenne segítségre.

A 9.,18., és 27. napok szülöttei a Rózsa jegyébe tartoznak. Náluk gyakorta felfedezhető a szenvedélyes, időnként agresszív természet, ezzel együtt könnyen haragra gerjednek, de kemény karakterek és egyenes, őszinte emberek. Kiharcolják, hogy egy társaságnak ők legyenek a fókuszában, semmit nem tesznek rutinból, igen kreatívak, minden körülmények között feltalálják magukat. Hajlamos két végén égetni a gyertyát, épp emiatt az egyébként áhított örök szerelem és végleges kapcsolat sokáig várat magára. Ennek oka megrögzött hűtlenségre való hajlama is, ezért többször is előfordul, hogy párját, társát elég alaposan megsérti. A Rózsa 2014 / 2015-ben nagyon figyeljen pénzügyeire, ne bocsátkozzon szabálytalan manőverekbe, mert ebben az időszakban megtörténhet, hogy anyagi téren kellemetlenségek érik. A család más kereső tagjainak is akadhat nehéz időszaka ez évben, épp e miatt nagyon fontolja meg pénzügyi lépéseit, nehogy bajba kerüljenek. Ha boldog párkapcsolatban él, ne veszélyeztesse azt sem most, sem máskor, mert 2014 / 2015 kemény év lesz, nem lehet mindenkor szerencséje, és nem számíthat örökké a másik megértésére. Az egészség terén nem lesznek gondjai, de igyekezzen barátságban, békességben élni, ne adja át magát semmiképp a lehúzó, rossz hangulatnak.

MaxInfo 2014 -- Kapcsolat: admin [kukac] maxinfo [pont] hu