Angyali kísérőink - Angyalok kísérjék utadat - Az angyalok mindennap és minden pillanatban figyelnek és óvnak minket. Ezekben a nehéz időszakokban sokkal közelebb jönnek és figyelnek minket. Azért jönnek közelebb, hogy bátorítsanak és támogassanak minket, embereket a földi lét eme szörnyű szakaszában. Nagyon sokan vannak, számuk megsokszorozódott az idők folyamán. Ahhoz, hogy szemünkkel meglássuk őket, egy olyan tudatállapotra van szükség, ami ritkán adatik meg, de ha egyszer elérjük akkor minden világossá fog válni. Az angyal, mint szó azt jelenti, hogy küldött vagy egy olyan létforma mely üzeneteket közvetít. Ezek az üzenetek a mennyország és a föld közötti üzenetek és párbeszédek. Az ő feladatuk, hogy minden üzenet eljusson oda és vissza, hogy akadálytalanul működjön a két világ közötti összeköttetés. A legelső angyal, akivel találkozunk életünk során az az úgynevezett Születés angyala.
A születés angyala fogja a kezünket és tanít egy bizonyos ideig aztán amikor nagyobbak leszünk eltűnik és helyét más angyalok veszik át. Amikor életünkbe elérkezik az a szakasz, hogy kihívásokat kell megoldanunk akkor minden egy csapásra fordulatot vesz. Rájövünk, hogy már nem vagyunk gyerekek és más dolgok fognak minket foglalkoztatni, mint eddig. Ezért is kellenek más angyalok, hogy a problémák és a más tevékenységek megoldásához tudjunk elég erőt gyűjteni. Nagyon sok hiedelem övezi a születést és annak a pillanatát valamint a halált. Ez a két véglet, élünk majd meghalunk. De a kettő közötti utunk során kell segítséget és védelmet kérnünk, hogy egy olyan szakaszt járjunk be, ahol boldog életet tudunk élni és nincs semmi baj. Az úton, amin kísérnek minket ezek a szeretetteljes lények nem bírják elviselni, ha egy emberi lény szenved ezért is küldenek annyi támogatást fényt és energiát, hogy át tudjuk vészelni a viharokat és menedékre leljünk a sötétben.
Mindenki szenved és mindenkinek van egy olyan korszaka, amikor összecsapnak a feje felett a hullámok, ilyenkor jönnek képbe az angyalok és ekkora segítenek rajtunk önzetlenül isten szavát és fényét közvetítve testünkbe, hogy egy fárasztó nap után nyugalommal térhessünk nyugovóra. Minden ember rendelkezik problémákkal és minden egyes személy azt akarja, hogy csoda történjen ahelyett, hogy ők tennének valamit, hiszen csodák igen is léteznek, de ahhoz, hogy bekövetkezzen nem csak egy félnek kell tennie, hanem a másiknak is. Azaz nem az angyalokat kel megkérni, mert a csoda az magunkban keresendő és nem másban. Az emberi lények az emberi élet olyan csodás, hogy szinte bármire képesek vagyunk, ha igazán akarjuk és megteszünk mindent. Nem csak magunkra számíthatunk, de többnyire nekünk kell megoldanunk a problémákat viszont segítségért mindenképpen az angyalokhoz kell fordulnunk.
Idősebb korunkban egy bizonyos védő angyal fog kísérni utunkon, aki megvéd minket a negatív energiáktól, de közben felkészít minket a biztonságosabb szebb életre. Ezeket az angyalokat bizonyos kiválasztás után rendelik mellénk és az a feladatuk, hogy egy életen át támogassák az embert és legyenek ott minden főbb cselekedeténél. A cselekedetek fontossága kiemelkedő, mert így adjuk a világ tudtára, hogy létezünk, itt vagyunk és mi is ugyan olyan tagjai vagyunk a közösségnek, mint bárki más. Persze nagyon sok ember rosszul áll a másikhoz. Ezeket kiküszöbölve kell úgy élnünk, hogy minél kevesebb konfliktusban vegyünk részt. Persze ki kell állnunk magunk mellett mindenképpen, de indokolatlan konfliktusoknak nincs értelme és el kell kerülni őket. Szeretetben és fényességben kell leélni mindennapjainkat és meg kell valósítani önmagunkat, hogy az életünk végén azt mondhassuk megtettük, amit meglehet, hogy egy olyan utat kövezzünk ki magunknak amit szívesen jártunk.
Ennek ellenére olyan sokan próbálnak fény nélkül élni és hitetlenül szemlélni a világot elmerülve az anyagi problémákban, de ezeken túl kell lépni és azt mondani, hogy engem nem fog beszippantani az anyagias világ és úgy fogom élni az életemet, hogy mindennel elégedett leszek amim van. Ezeket kell szemelőt tartani még akkor is ha ezt nagyon nehéz megtenni, de meg kell tennünk mert ha nem tesszük meg nem jut nekünk fény és lelkünk sötétségben fog elenyészni. Ezt könnyen elkerülhetjük, ha az angyalokhoz fohászkodunk segítségért és kérjük megsegítésüket és energiájukat, hogy közvetítsék felénk szinte minden áldott nap. Ha nem tartjuk szem előtt ezeket a dolgokat, akkor könnyen tévútra léphetünk ami letérít minket az ösvényről és ilyenkor nagyon nehéz visszakeveredni még akkor is ha mindent beleadunk.
Mert ha mindent beleadunk, akkor sem tud mindenki mindent egymaga megoldani ezért kell segítség a munkánkhoz vagy a magánéletünkhöz esetleg egészségi állapotunkhoz egyaránt. Nagyon sokan félnek a túlvilágtól, de ez így van, ha az ember nem ismeri, ami rá vár. Biztos, hogy valaki vár minket majd odaát és nem kell félnünk attól hogy a lelkünk elkárhozik, ha úgy éltük az életünket, hogy az becsületünkre váljon. Természetesen mindent meg kell tennünk, hogy úgy éljünk, ahogy kell és az angyalok segítségével kitolva a határainkat megvalósítsuk magunkat és ne féljünk az eljövendőtől, mert mindig tudni fogjuk, mit kell csinálni. Ha előrébb akarunk jutni az életben, akkor kedvesnek befogadónak és szeretetteljesnek kell lennünk, hogy az emberek példát vegyenek rólunk és meg kell mutatnunk, mire vagyunk igazán képesek. Tehát mindenki próbáljon meg az angyalok tanítása szerint élni és minden csak jobb lesz.